The Marvels kritika - Fury bukott angyalai

Joggal merülhet fel a kérdés a The Marvels megtekintése után, hogy a mai napon 34. születésnapját ünneplő Nia DaCosta rendezőnő pontosan mit szeretett volna elérni ezzel a filmmel.

Az elmúlt hónapokban, sőt években egyre több kritikával illetik Kevin Feige-t amiatt, hogy a Marvel Moziuniverzum (Marvel Cinematic Universe, MCU) egyre inkább olyan irányt vesz, amely egy tátongó szakadékban végződik. A fanyalkodók álláspontja bizonyos mértékig a fedi a valóságot, elég csak megnézni a bevételi statisztikákat. A Guardians of the Galaxy vol. 3 volt az egyetlen olyan szuperhősös film az idei évben eddig (a Sony Spider-Man: Across the Spider-Verse-ét most ne vegyük ide, mert az egy animációs mesterműként hódította meg a nagyvásznat), ami mind a "szakértőknél", mind a rajongóknál nem verte le a lécet. Ilyen előjelek mellett nem volt könnyű dolga a The Marvelsnek (A Marveleknek), hogy egyszerre építse tovább Carol Danvers, Monica Rambeau és Kamala Khan karaktereit, miközben két másik szálat is felvezet, amelyek meghatározhatják a következő évek marveles termését.

Ezeket olvastad már?

Marvel Jézus segíts! - Koncepciós rajzokon a 2009-es Deadpool

Feige Hugh Jackmannek: "Ne térj vissza"

Szétszedik a Harry Potter főszereplőjét, miután beleállt J.K. Rowlingba

Kellemetlen triumvirátus

A forgatókönyvön dolgozó csapatnak nem volt túl nehéz dolga abban a tekintetben, hogy már kész hősöket kellett egységgé kovácsolnia. Captain Marvel önálló filmben kapta meg az előzménytörténetét, Monica Rambeau (Photon, Spectrum stb.) és Kamala Khan (Ms. Marvel) a sorozatok világából érkezett meg a mozitermekbe. A nézők többségének mindezektől függetlenül gyorstalpalót tartanak mindenkinek a szuperképességeiből, nehogy zavar keletkezzen a fejekben, amikor elkezdik manipulálni a szuperhősök a fény különböző aspektusait. Miután mindenki megismerkedett mindenkivel, elkezdődhet a kémia kialakítása, hogy tényleg megszülethessen a szövetség, avagy a nagy összefogás a világot fenyegető gonosz ellen. Ez mozgatja az egész cselekményt, de a látványosan rövid játékidő (nagyjából 95 perc stáblista nélkül) nem segít abban, hogy ennek bármilyen mélysége legyen. Egy nagyon "szórakoztatónak és humorosnak" beállított montázs alatt hirtelen mindenki a legjobb barátja lesz a másiknak, már-már egymás gondolataiba is belelátnak a "csajok".

Az egyik meglátta, a másik lelőtte, a harmadik hazavitte

Ebben a filmben mindenki nagybetűs mellékszereplő, aki nem tagja a Marveleknek. Nick Fury próbálja mozgatni a szálakat a Föld közelében, a Khan-család túlaggódó tekintettel figyeli egyetlen lányuk kalandjait, a főgonosz (Dar-Benn, Zawe Ashton) a szokásos kliséket durrogtatja, Prince Yan meg előadja a valaha volt legkínosabb táncjelenetet (igen, még a Harry Pottert is lekörözi ebben a tekintetben) Captain Marvellel, amit valaha megírtak. Miután mindenki asszisztál a PG-13 akciójelenetekhez a világ megmenekül, azonban az áldozat nem maradhat el. A szükséges könnyfakasztó jelenetsor azonban egy nagyobb célt szolgál, ugyanis ez vezeti fel az egyre táguló MCU új fejezetét.

Nagyon "kreenos" az egész, "kreenzással" felér számos jelenet!

Az előzetes becslések alapján hatalmas bukás lesz a The Marvels, akár még a The Flasht is alulmúlhatja a kasszáknál. Hogy jogos-e ez a cunamiként rázúduló kritika az idei utolsó Marvel-filmre? Igen! Mindent elárul róla, hogy a legjobb jelenetek Goose-hoz, valamint a többi flerkenhez kapcsolódnak (de, ha valaki cicás filmet szeretne nézni, neki ott a magyar Cicaverzum). Kamala Khan úgy pörög végig, mintha hat cukorral itta volna meg a kakaóját, Monica Rambeau állandóan tudálékoskodik (ennek ellenére még messze ő a legjobb emberi karakter), Captain Marvelnek meg minden fáj, de főleg maga az élet. A színészi játék és a baltaarc valamiért azonos tengelyen mozog, a vizuális megoldások a lehető legminimálisabb erőfeszítésekről tanúskodnak, a történetben annyi csavar van, mint egy papírcsákóban. Kiszámítható, ötlettelen, de a legjobb szó rá mégis talán a felesleges. Nincs eleje, nincs vége, nincs értelme, azonban a producerek moshatják a kezeiket, ők csak egy felsőbb hatalomnak engedelmeskedtek. Annak a döntéshozó hatalomnak, amely szeretné összekuszálni úgy a szálakat, hogy minden és mindenkin kapcsolódjon egymáshoz, mert szerintük a minél nagyobb, az a minél jobb szinonimájának tekinthető.