Börtön várhat azokra a zsiványokra, akik tömegesen lopták a gamer székeket

Börtön várhat azokra a zsiványokra, akik tömegesen lopták a gamer székeket

Az elkövető lehet, hogy el tudja kerülni a börtönt, de nem lesz könnyű.

Az alapsztori Szingapúrból indul, hiszen a SecretLabnek ott van az egyik legnagyobb gyára és persze elosztóközpontja is, ahonnan a világ minden tájára szállítanak. Gabriel Chan és Tan Zheng ebben a raktárkomplexumban dolgozott. Előbbi, mint raktárvezető, utóbbi pedig mint Chan beosztottja. A bűntény egyébként nem volt túlságosan bonyolult. Chan a könyvekben selejtként jelölte a székeket majd Tan elszállította őket és egyenként felpakolta őket a Carousell oldalra, ami gyakorlatilag olyan mint egy nemzetközi Jófogás.

Ezeket olvastad már?

Az egészben a legmeglepőbb, hogy a sikkasztásra 2 évig nem jött rá az anyacég és ezalatt a páros mintegy 200 db SecretLab gaming-széket tolt ki a raktárból és adott el. A rendőrségi jelentések szerint a kár értéke nagyjából 90 000 dollár körül van, viszont a két elkövető ebből nagyjából csak 40 000-et látott. Chan és és Zheng persze már régóta nem dolgozik a cégnél, de a szingapúri hatóságok most jutottak el odáig, hogy büntetőperbe fogják őket. Az ügyvédek mindkét elkövetőre tényleges börtönbüntetést kértek. Ebben a pillanatban eljutottunk odáig, hogy Chan tárgyalása már véget is ért. A bíróság hivatalosan is kimondta a bűnösségét, viszont a körülbelül 1 éves büntetés helyett alkut kötött a volt alkalmazójával. Ezek szerint 2025 végéig minden hónapban 300 dollárt törleszt és az ítélet így felfüggesztett lesz. Zheng tárgyalása persze még hátravan, de vélhetően nála is valami hasonló történik majd. 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések