Négyen maradtak torzsiék, elbúcsúzott a sztár riflerük

Négyen maradtak torzsiék, elbúcsúzott a sztár riflerük

Frozen távozásával hatalmas űr marad a MOUZ felállásában.

Ami pár napja még csak átigazolási pletyka volt, az ma már valósággá vált: az ifjú veteránnak becézett frozen távozik a MOUZtól. Torzsi csapattársa közel öt éven át hordta az egeres mezt, ám most azt egy másikra cseréli, méghozzá a FaZe-ére. Bár utóbbi információ még nem nyert hivatalos megerősítést a cikk megjelenéséig, szinte biztosra vehető, hogy így lesz, mert a FaZe pont ma tervezi bejelenteni a játékost, aki átveszi Twistzz helyét a kezdőjükben.

Mint már utaltunk rá, frozen 2019 márciusában csatlakozott a MOUZhoz, amikor karrigannel és woxickal erősített a hamburgi szervezet. Frozen ekkor mindössze 16 éves volt. Az év elején ugyan nem zavartak túl sok vizet, de őszre összeszedték magukat és többek között megnyerték az ESL Pro League 10. szezonjának Odense-i fináléját is. Bár az online éra nem volt túl kegyes a MOUZhoz, tavaly torzsiék érkezését követően új erőre kapott a CS:GO-divízió. Ennek köszönhetően frozen eljutott élete első Major elődöntőjébe, valamint idén nyert még egy EPL-t is, amivel a világ második legjobb csapatává vált a MOUZ. Frozen összesen hat trófeát és egy HLTV MVP-medált zsebelhetett be az org zászlaja alatt.

Ezeket olvastad már?

Frozen távozásával hatalmas űr marad a MOUZ felállásában. A szlovák játékos ugyanis a világ egyik legjobb riflerévé vált, miután ropz távozott tőlük két évvel ezelőtt. Jelenleg igen valószínűtlen, hogy torzsiék konyhakészen találnának egy hasonló kaliberű játékost. Persze a 17 éves Jimpphatre lehet építeni majd a jövőben, csak ő nem lesz egyik napról a másikra frozen. A BLAST Premier World Finalre viszont még nem lesz végleges megoldása torzsiéknak: frozen helyett a NIP kispadján tengődő Brollan ugrik majd be.

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár