Megjött a Sony-Mikulás, a puttonyában pedig ingyen God of War: Ragnarök DLC lapul

Megjött a Sony-Mikulás, a puttonyában pedig ingyen God of War: Ragnarök DLC lapul

Kratos és Mimir megint új kalandokba kezd.

A The Game Awards keretein belül tegnap osztották ki a 2023-as év legjobb játékainak járó díjakat. A papírforma szerint a legtöbben az Alan Wake második és a Baldur’s Gate harmadik részét várták befutónak a legtöbb helyen. A jóslatban pedig nem csalódtunk, a két kiemelkedő alkotás együtt bezsebelte az elérhető díjak majdnem felét. A többiben pedig azért nem ők végeztek az első helyen, mert azokban a kategóriákban nem indultak. De ha a díjazottak között nem született meglepetés, akkor a Sony csak annyit mondott, hogy “Fogd meg a söröm!” és levetítették a következő előzetest.

Így bizony, a nagysikerű God of War: Ragnarök kap egy DLC-t, amiben Kratossal és Mimirrel, a viking-túlvilágban találjuk magunkat. A készítők szerint maradnak a jól bevált és közkedvelt elemek az alapjátékból, de a mechanikai-paletta egy kicsit szélesedik, amit a roguelite stílus inspirált. 

“Kratosnak minden fegyvere és a képessége elérhető lesz a játék első pillanatától kezdve, de minden egyes próba előtt el kell döntenie, hogy milyen Spartan Rage-utat akar követni. Ahogy a játékosok haladnak a sztoriban úgy kerülnek majd döntési pozícióba azzal kapcsolatban, hogy milyen rúnákat, statokat, képességeket és különleges támadásokat akarnak fejleszteni. Nem szabad elfeledni, hogy itt minden döntés a ti kezetekben van, minden egyes alkalommal ti alakítjátok ki a stratégiátokat és az utat, amin végig akartok menni.”

Ez így első hallásra nagyszerűen hangzik, de nem ez az, ami teljesen váratlanul érte a rajongókat. A Valhalla minden Ragnarök tulajdonosnak teljesen ingyen lesz elérhető és a megjelenésre nem hónapokat vagy heteket kell várnunk, hiszen az még idén, december 12-én elérhetővé válik. Ilyen Mikulás napi ajándékot sem kaptunk régen.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Az első szezon egyik skinje miatt kitört a forradalom a Battlefield 6-ban

A Battlefield 6 első szezonja még el sem indult, de máris kirobbant a botrány egy új skin miatt. Egy kék egyenruhás, koponyás maszkos katona annyira feldühítette a játékosokat, hogy a Reddit lángba borult, és persze megint előkerült a régi kérdés: mennyire lehet „realista” egy modern Battlefield?

Gaming - Netflixen hasít a sorozat, miközben a Splinter Cell remake ismét bajban

Ha eddig nem lett volna sok a kérdőjel a Ubisoft féle Splinter Cell remake körül, akkor most itt az újabb aggodalomra okot adó jel. Rendező nélkül maradt ugyanis a projekt, pedig a Netflix animációs sorozata, a Splinter Cell: Deathwatch alapján úgy tűnik megnőtt az érdeklődés a franchise iránt.

Közvetítések