Elsöprő győzelmet arattak a videójátékok egy ajándékozásról szóló amerikai felmérésben.
Holnap ilyenkor már mindannyian azt próbáljuk kilesni majd, hogy mivel leptek meg a szeretteink Karácsony alkalmából. De ha azt nem is tudjuk megmondani nektek, hogy mit rejtenek majd a dobozok, azt egy felmérésnek hála igen jó eséllyel meg tudjuk jósolni, hogy az Amerikai Egyesült Államokban mivel készülnek a szülők a gyerekeiknek.
Az Entertainment Software Association (ESA) felmérése során felnőtteket és 10-17 közötti gyerekeket kérdeztek. Szóval nem csak az derült ki, hogy mire vágynak a tizenévesek, hanem az is, hogy mivel lepik meg magukat vagy szeretteiket a már kereső emberek. Értelemszerűen egy sorrendet kellett állítaniuk a különböző kategóriák között és ez alapján elmondható, hogy az amerikai gyerekek elsősorban videójátékos ajándékot kérnek idén Karácsonyra és jó eséllyel azt is kapnak majd – szóval most ők fellélegezhetnek.
Ezeket olvastad már?
Mondjuk a videójátékok elsöprő győzelme egy kicsit azért meglepő. Ugyanis ez olyan, általában népszerűbb ajándékokat lökött le a trónról, mint a pénz, a ruha vagy az elektronikai eszközök. Ráadásul ez a trend nem csak a fiúknál, a lányoknál is megfigyelhető, így a sorrendet minden irányból a videójátékok vezetik. A válaszok alapján 72%-on állnak a videójátékos ajándékok, 70%-on a pénz, 66%-on a ruhák/kiegészítők, 62%-on az olyan elektronikai eszközök, mint a telefonok vagy okosórák. Ezt követően hatalmas szakadék következik: a fizikai játékok 38%-on, a jegyek és élmények 32%-on, a kézműves dolgok 28%-on, a könyvek pedig csupán 26%-on állnak.
Ha nemekre bontjuk a videójátékos érdeklődést a gyerekek körében, akkor kiderül, hogy bár a fiúk a várt módon felfelé húzzák itt a számokat (86%-uk preferál ilyen ajándékot), a lányok többsége szintén ilyesmire vágyik (59%). Persze abból, hogy videójáték, még nem derül ki túl sok minden. Hiszen mi van akkor, ha egy új konzolt akarnak, aztán valakitől kapnak rá egy játékot, amivel utána nem tudnak játszani? Na ugye! Szóval a felmérésből az is kiderül, hogy elsősorban videójátékos előfizetésekre (39%) és konzolokra (38%) vágynak. Ezt követik a játszáshoz szükséges perifériák/kiegészítők (32%), a játékbeli pénz (29%) és a videójátékok fizikai példányai (22%).
A felnőttek esetében minden harmadik tervez videójátékot venni Karácsony alkalmából – vagy saját magának, vagy valaki másnak. Akik ebben a csoportban még szülőnek is számítanak, azok viszont vették a jelet, mert az 57%-uk már biztosan ilyesmit fog venni a gyerekének. Azok a felnőttek, akik videójátékos ajándékot terveznek venni, átlagosan egy új konzol árát készülnek elkölteni, kb. 485 dollárt. Szóval ezen preferencia esetében is találkozhatnak majd a gyerekek kívánalmai a szülők szándékaival.