A Netflix One Piece-adaptációja után egy másik kultikus anime is figyelmet követel

A Netflix One Piece-adaptációja után egy másik kultikus anime is figyelmet követel

Ha valami beindul, akkor nem szabad abbahagyni.

A Netflix az utóbbi pár évben már próbálkozott azzal, hogy népszerű anime-sorozatokat próbál adaptálni élőszereplős változatba. Viszont a legtöbbször eddig nem jött az az átütő siker, amit vártak a fejesek. A Death Note és a Fullmetal Alchemist igencsak közepesre sikerült, a Cowboy Bebop pedig olyan rossz lett, hogy a közösség szinte egyemberként küldte el a készítőket melegebb éghajlatra. Ezt a rossz szériát viszont először megtörte az Alice in Borderlands és nemrég a One Piece úgy rárúgta az ajtót a rajongókra, hogy minden következő projektnek széles helyet hagyott. Most pedig itt van a következő darab, amit a fanatikusok már biztosan ismernek, hiszen két hete, december 14-én felkerült a Yu Yu Hakusho. 

Az alapként szolgáló manga/anime a Shonen stílus egyik mintapéldája. A főszereplő, Yusuke Urameshi egy átlagos japán középiskolai diák, aki éli mindennapi életét. Azonban egy nap feláldozza magát, hogy megmentsen egy fiatal fiút. Viszont a tette meglepi még a túlvilágot is, hiszen Yusukének még nem kellett volna meghalnia. Ezért Koenma, az alvilág ura, felajánlja neki, ha kiállja az általa állított próbákat, akkor visszatérhet a testébe és újrakezdhet mindent. Persze az egész itt csak kezdődik. Gyorsan kiderül, hogy Yusuke olyan erő birtokában van, amiről eddig még ő sem tudott.

Ellentétben a One Piece-el ez az adaptáció nem angolul forgott, illetve a színészek is szinte egytől-egyi japánok. Ami viszont azt jelenti, hogy a széria is ezen a nyelven szólal meg. Lehet, hogy lesz angol-verzió, de azt minden anime-rajongó tudja, hogy az soha nem lehet olyan jó, mint az eredeti. A Yu Yu Hakusho első évada Yusuke balesetéről szól és arról, hogy a fiatal srác megismer egy másik világot. De ne aggódjatok, azért bunyóznak benne rendesen.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések