Remélhetőleg soha nem kell egymás ellen harcolniuk, de mi lenne ha?
A Marvel berkein belül mindig is Pókember volt az egyik legnépszerűbb hős. Peter Parker már évtizedek óta ölti magára a piros-kék jelmezt és a vonzereje azóta töretlen. Nem csoda, hogy az évek során egy teljes képregény-univerzum épült köré. Ebben találunk olyan legendás ellenfeleket mint az Aduász, Dr. Oktopusz vagy a Zöld Manó. De persze szövetségesekből is akad, a kalandjai során olyanokkal kötött barátságot, mint a Fekete Macska, Deadpool vagy a Fenegyerek. Viszont ezen kívül alteregóból is kijutott bőven, akik ugyanúgy magukra öltik a pókgúnyát, de a keresztnevük már nem Parker. Közülük talán Miles Morales az, aki felveszi a versenyt az eredeti pókpofával, ha arról van szó, hogy kinek van több rajongója. A két karakter persze a legtöbbször partner, de azért mégis érdekes eljátszani a gondolattal, hogy ha párbajra kerülne sor, akkor melyik háló hintázó lenne erősebb?
Peter Parker
Peter az OG, az eredeti Pókember. Az egyik legfontosabb jellemvonása, hogy minden esetben segíteni akar, még akkor is, ha ezzel a saját életét is veszélybe sodorja. Ha a szuperképességeit nézzük, akkor van egy kis szupererő, emberfeletti érzékelés, szupergyors reflexek és persze az esze is a helyén van. A Raimi-filmekben meg tudott állítani egy száguldó metró kocsit. A Tom Holland-verzió képes volt megfogni egy kettészakadt kompot. A kilncevenes években készült Spider-Man sorozatban még Kingpinnel is felvette a versenyt, akinek az izmai legendásak. Ugyan a karakternek megvan a magához való esze, de sokszor hagyatkozik a brutális erejére, hiszen az a leghatékonyabb fegyvere. Ehhez pedig párosul egy vasakarat is, amit Ben bácsikája hagyott rá, amikor elhangzott a “Nagy hatalommal, nagy felelősség is jár” mondat. Azóta Peter ennek szenteli az életét, mindig segít, ha valakinek szüksége van rá.
Miles Morales
Miles nem ugyanaz, mint Peter. Ugyan mindketten tinédzserek, de az előbbi sokkal tovább élvezhette a felhőtlen gyerekkort, mint utóbbi. Ezzel persze nincs is baj, hiszen nem kell mindig egy tragédia, hogy hős szülessen. Talán pont ezért, Miles sokkal bizonytalanabb és sokszor az önbizalma is kevesebb. De ez a jellemvonás nemhogy visszahúzná, sokkal inkább ez a benne rejlő erő egyik forrása. Hogy megtanul gondolkodni, hogy képes legyőzni a saját aggodalmát és félemeit teszik őt igazán erőssé. Pont ezért, amikor ott van az éles helyzet, ha tudja, hogy mi a tét, akkor tudja használni az eszét és inkább okosan oldja meg a dolgokat, mint erőből. Félreértés ne essék, a szupererő, a reflexek és az össze fontos pókképesség is megvan nála is, de Morales inkább elegánsan már-már sikkesen akarja megoldani a dolgokat.
Ezért hát, ha egy képzeletbeli csatát képzelünk el a karakterek között, ha csak a nyers erőt nézzük, akkor Peternek nyernie kell. Viszont, ha figyelmbe vesszük, hogy ebben a párbajban az intellektus is helyt kap, akkor viszont azt kell mondjam, hogy Miles a befutó. A két fiatal srácban a pókképességek szinte teljesen megegyeznek. Morales tuti találna valami olyat, amit ki tud használni, hogy győzzön. Ettől függetlenül, erre reméljük sosem kerül sor, hiszen a Pókembereknek össze kell tartaniuk.
Ezeket olvastad már?