Gőzerővel készülnek a The Witcher folytatásai, ezt tudni róluk

Gőzerővel készülnek a The Witcher folytatásai, ezt tudni róluk

A CD Projekt RED égisze alatt számos, a The Witcher-családba tartozó videójáték áll jelenleg fejlesztés alatt.

Az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb videójátéka minden kétséget kizáróan a The Witcher 3: Wild Hunt volt. Az Andrzej Sapkowski fejéből kipattant történet bár kapott már két adaptációt, a harmadik rész volt az, amelyiknek sikerült átszakítani a gátat. Elképesztő népszerűségnek örvend azóta is ez a remek RPG, amiben Geralt és Ciri kalandjait élheti át az, aki nyitott a fantasy műfajra. Az alapjáték mellett két zseniális DLC is megjelent, a Blood and Wine, valamint a Hearts of Stone. Azóta azonban szinte csak a filmes-sorozatos világban (volt egy-két kisebb kooperáció más játékokkal, mint pl. a Lost Arkkal) bukkantak fel újra a vajákok, de nem kell aggódni, ugyanis a lengyelek ismét szeretnének valami maradandót "kifőzni".

Ezeket olvastad már?

Milyen The Witcher-játékok állnak fejlesztés alatt?

2023 márciusában jelentette be a CD Projekt, hogy a The Molasses Flood által készülő Project Siriust az alapoktól kezdik újra. Ez mindenképpen meglepő döntésnek számított, azonban megnyugodhatnak a rajongók, azóta hasonló hír nem érkezett a többjátékos móddal, valamint egyjátékos kampánnyal csábító alkotás kapcsán. Örülhetnek azok, akik szeretnék újraélni Geralt első nagy kalandját, mivel Unreal Engine 5-ben újítja fel a The Witchert a Fool's Theory. A 2007-es, mai szemmel kissé megkopottnak tűnő kaland remake-elését az eredeti alkotók felügyelik, ami mindenkébb egy biztató jel. A Project Polaris tulajdonképpen a The Witcher 4-nek tekinthető, amin teljes egészében a CD Projekt RED programozói dolgoznak. Ez egy új trilógiának az első része lesz, szintén Unreal Engine 5-ben, ami a REDEngine-nel történő szakítást is jelenti egyben. Egy AAA RPG-re készülhettek annak minden előnyével és hátrányával. Ha sikerült tartani a 3. rész szintjét, akkor garantáltan megvan a tökéletes kikapcsolódás akár több száz órára.

A lengyeleknél sosem tudni, hogy mikor rántanak elő valami váratlant a kalapból, de a következő években várhatóan ez a négy új, valamint egy remake lehet majd az, ami kiszolgálja a The Witcher franchise rajongóit. Így készüljetek!

Kövess Minket!



Gamer szótár