Egy évvel a hókotrós balesete után ismét munkába áll Jeremy Renner

Egy évvel a hókotrós balesete után ismét munkába áll Jeremy Renner

„Áldott vagyok, hogy annyi minden van, amiért élhetek” – mondta a színész egy évvel a balesete után.

A Bosszúállók-filmek Sólyomszemét, Jeremy Rennert még tavaly ilyenkor ütötte el egy hókotró, miközben az unokaöccsét próbálta menteni. Az emiatt elszenvedett súlyos sérülései miatt akkor kórházba került, a műtétei óta a felépülésén dolgozik. A színész rendszeresen posztolt a közösségi médiában a felépüléséről. Amikor már a 10. hónapnál járt, egy olyan videót tett közzé, amiben egy emelkedőn fut, ugrál, ezzel is jelezve, hogy több mint jól alakul az egészségi állapota.

Most pedig újabb nagy bejelentést tett a színész. Ugyanis egy újévi CNN-műsorban (amit a Variety szemlézett) elárulta, hogy hamarosan újra munkába állhat. De előtte a tavaly január 1-jén történt balesetről és az elmúlt egy évről is megemlékezett még. E kapcsán elmondta, hogy „áldott vagyok, hogy annyi minden van, amiért élhetek”.

„Van egy hatalmas családom, egy 10 éves lányom. Csalódást okoztam volna és sok ember életét tönkretettem volna, ha meghalok. Sok mindenért küzdök. A felépülés egyirányú út a számomra. Ezért még most is minden nap keményen dolgozok.” – Jeremy Renner

Ezeket olvastad már?

Az igazán jó hírt pedig akkor hozta el Renner, amikor a Kingstown polgármestere (Mayor of Kingstown) 3. évadáról kérdezték őt. Erről a következőt mondta az interjúban:

„Azt hiszem, készen állok, azt hiszem, elég erős vagyok hozzá. Konkrétan egy hét múlva megyek vissza [forgatni].”

A sorozat 3. évadát még szeptemberben rendelte be a Paramount+. A főszereplőt alakító Jeremy Renner nélkül értelemszerűen nem indulhattak el eddig a munkálatok, így hivatalos premierdátumot sem tűztek még ki hozzá. A 3. évad berendélesekor azt mondták, hogy Renner állapotától függően vágnak bele a forgatásba majd. Tehát nem csak a színész rajongói, de a stúdió és a kollégái is fellélegezhetnek most.

Kövess Minket!



Gamer szótár