„A szívét törtem össze, nem a testét” – Jonathan Majors tagadja a vádakat

„A szívét törtem össze, nem a testét” – Jonathan Majors tagadja a vádakat

Túl későn jött és túl kevés is az az interjú, amiben a hét elején igyekezett tisztára mosni magát a Marveltől kirúgott színész.

December 18-án kéthetes tárgyalássorozat után bűnösnek találta Jonathan Majorst egy manhattani esküdtszék harmadfokú gondatlan testi sértés és zaklatás vádjaiban. Majorst még március 25-én tartóztatták le, miután élettársát eszméletlenül, sérülten találták otthonukban. Decemberben a bíróság előtt bebizonyosodott, hogy ezért a Marvel filmes univerzumában Kang, a hódítót alakító színész felelt. Az ítélet szerint akár egy évre is börtönbe kerülhet, bár a büntetés mértékét csak februárban fogják meghatározni.

Az ítélet kihirdetése után a Disney azonnal elpártolt a Loki és a Hangya és a Darázs: Kvantumánia sztárjától, majd hivatalosan is kirúgták őt az MCU-ból. Azóta nem sokat lehetett hallani felőle, ám a hét elején a Good Morning America exkluzív interjút készített vele a történtekről. Az interjút a Variety szemlézte, ez alapján pedig igen jó lehetősége volt a színésznek az álláspontja erősítésében, mert a műsorvezető nem igazán próbálta felgöngyölíteni az ügyet. Ehelyett Majorsnek kedvező kérdéseket tett fel és azt sem igazán firtatta, ha a színész mondott valamit, ami szembe ment a bíróság döntésével. Ehhez egyébként annyi még hozzátartozik, hogy ezt a műsort az ABC sugározza, ami a Disney tulajdonában áll.

Ezeket olvastad már?

Abban valószínűleg nem lesz vita, hogy ezzel az interjúval nem húzta ki magát a pácból Majors, hiszen semmi mást nem csinált, mint tagadta a vádakat és próbált szimpátiát kelteni – érdemi újdonság említése nélkül. Az ítélet pillanatáról például a következőket mondta:

„Ott álltam, amikor megszületett az ítélet és azt gondoltam, hogyan lehetséges ez? A bizonyítékok alapján – azon bizonyítékok alapján, amiket a vád bemutatott, hát még a mieink alapján – hogyan lehetséges ez?”

Grace Jabbari sérüléseinek keletkezésével kapcsolatban is terelő, kézzel fogható dolgot nem tartalmazó választ adott. „Istenemre esküszöm, bárcsak tudnám [hogyan szerezte a sérüléseket]. Az segítene tiszta vizet önteni a pohárba, nyújtana némi vigaszt a dolog kapcsán” – mondta Majors. A vallomások alapján egy Majorsnek küldött üzenet miatt alakult ki veszekedés a felek között, miután a nő meglátta, hogy a színésznek ezt küldte valaki: „bárcsak most csókolóznék veled”. Ekkor Jabbari elvette Majors telefonját, mire a színész megragadta a karját, a háta mögé csavarta, majd a fején is megütötte.

Majors most is a bíróságon védelemként használt mondatokat igyekezett erősíteni, miszerint a volt élettársa csak rákente az egészet. Az autóban történtekről pedig elmondta, hogy bánja, amiért nem szakított hamarabb a nővel, mert akkor ez meg sem történhetett volna.

„Nem kellett volna abban az autóban lennem. Ahogyan abban a kapcsolatban sem. Ha nem vagyok az autóban, ez nem történik meg. Ha megszakítom ezt a kapcsolatot, ez nem történik meg. Ha férfi lettem volna és elég bátor, azt kellett volna mondjam, hogy valaki mással akarok lenni vagy véget vetek ennek, és akkor nem ülök abban az autóban. Akkor most nem vagyunk itt. Ezért én felelek. [Visszakérdés: De nem a sérüléseiért?] Nem mondhatnám. Egyetlen sérüléséért sem. A szívét törtem össze, nem a testét. Sohasem emeltem kezet nőre – soha.”

Majors egyébként reméli, hogy sikerül tisztára mosni a nevét, ezután pedig folytathatja majd a karrierjét Hollywoodban: „Imádkozom érte. De ez Isten tervének a része.”

Kövess Minket!



Gamer szótár