Abby után egyik másik fontos szerep is elkelt a The Last of Us 2. szezonjára

Abby után egyik másik fontos szerep is elkelt a The Last of Us 2. szezonjára

Nem sokat lehetett még hallani Young Mazinóról, de bízunk benne, hogy remekül helytáll majd.

Felpörögtek az események az újesztendő elején a The Last of Us videójáték-adaptáció második szezonját illetően, hiszen a főszereplők már javában edzenek a forgatásra – amire már nem is kell olyan sokat várni –, és az is kiderült ki játszhatja majd a Part II-ben bemutatott Abby karakterét is.

Ezeket olvastad már?

A második évadra pedig egy újabb szerephez is megtalálták a megfelelő színészt az alkotók, és a bejelentésből kiderült, hogy Young Mazino keltheti majd életre Jesse-t. A beavatatlanok számára Jesse az egyik olyan karakter, akit Ellie a barátjának nevez a The Last of Us videójáték második részében, de többet nem is szeretnénk elárulni róla. 

Manzino neve eközben nem is biztos, hogy ismerősen cseng, de azért némi tapasztalata már van a sorozatok terén, miután szerepelt a Netflixen tavaly sugárzott Balhé (Beef) című szériájában, de a Gyilkos lelkek (Prodigal Son) egyik epizódjában is ki lehetett szúrni, emellett feltűnt az SZA "Snooze" című dalának klipjében is. Filmek terén eddig a Drama High, a Trinity's Triump és a Good Boy tartozik az említésre méltó munkái közé.

A Naughty Dog által készített Last of Us rajongói egyébként már izgatottan várják a folytatást. Az első szezon tavaly januárban debütált, és az első játék, valamint a Left Behind DLC eseményeit dolgozta fel. Az HBO hamar berendelte a következő szezont, amelynek a premierje jövőre (2025) várható.

A The Last of Us élőszereplős változata egyébként nem csak a kritikusok és a nézők szívébe lopta be magát, de hivatalos elismerésekben sem szenvedett hiányt, mivel idén már nyolc Emmy-díjat is bezsebelt.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések