Egy sorozat tudta csak megszorongatni a Golden Globe-on taroló Oppenheimert

Egy sorozat tudta csak megszorongatni a Golden Globe-on taroló Oppenheimert

Szinte minden fontosabb kategóriában az Oppenheimert találták a legjobbnak.

Az Oppenheimer január 7-én, a 81. Golden Globe-díjátadót éppúgy letarolta, mint 2023 nyarát. A J. Robert Oppenheimerről és az atombomba megalkotásáról szóló terjedelmes film öt szobrocskával gazdagodott az este folyamán, és ezzel mindegyik produkciót maga mögé utasította. Ennek ellenére vannak még olyan meglepő címek, melyeket szintén a nyertesek között köszönthetünk, ilyen például a Frankenstein-történet feminista feldolgozása, a Szegény párák (Poor Things), amely a legjobb film, musical vagy vígjáték kategóriában bizonyult a legjobbnak.

Ezeket olvastad már?

Egyedül a tévésorozatok között akadt egy méltó ellenfele Christopher Nolan filmjének, az Utódlás (Succession) ugyanis négy díjat is bezsebelt, köztük a legjobb drámasorozatnak járó elismerést. A sorozat kedvelőinek viszont nem jó hír, hogy májusban véget ért a negyedik szezont követően a széria. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára felfért még A mackó (The Bear) három győzelemmel – többek között a legjobb vígjátéksorozatnak választották –, amely egy chicagói étterem történetét igyekszik bemutatni mókásabb formában.

Az Oppenheimer esetében Christopher Nolannek sem kellett üres kézzel távoznia, hiszen A sötét lovag (The Dark Knight) és az Eredet (Inception) sikereit láttán úgy tűnik az Universal helyesen döntött, mikor bizalmat szavazott neki és támogatta a fizikusról szóló 100 millió dolláros dráma elkészítését, ezzel pedig hozzásegítették a legjobb rendezőnek járó díjhoz is. Azon pedig aligha lepődik meg bárki is, hogy a legjobb drámai színésznek Cillian Murphy-t választották meg, aki a film középpontjában álló tudóst alakította. Emellett a hangulatos zenéjéért is díjazták a produkciót, az ötödik szobrocskát pedig Robert Downey Jr. vehette át a film kapcsán, mivel őt találták a legjobb férfi mellékszereplőnek a tavalyi esztendőben.

A showműsor házigazdája, Jo Koy sem hagyta figyelmen kívül az Oppenheimert, hiszen a felvezető alatt egy viccet is elsütött a rettentő hosszú filmet illetően:

„Az újévi fogadalmam 2024-re az, hogy 2025-re befejezem az Oppenheimert. Komolyan! Már majdnem megvagyok vele! Imádtam az Oppenheimert. Különösen az első évadot...”

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések