Befutott az első kép az Among Us animációs sorozatról

Befutott az első kép az Among Us animációs sorozatról

A kép alapján már most leszűrhető, hogy nem finomkodtak a készítők a történettel.

A COVID-járvány alatt a korlátozások közepette sokan a virtuális világban találták meg számításaikat, és ennek következtében voltak olyan játékok, amelyek óriási népszerűségre tettek szert. Ezek közé tartozik, az egyébként 2018-ban megjelenő Among Us is, amely rövid idő alatt az egyik legkedveltebb multiplayer címmé nőtte ki magát. 2020 októberében például 66 országban is a Google Play első helyén állt, és két ország kivételével minden országban bekerült a top 100-ba, év végére pedig már közel 500 millió havi aktív felhasználóval büszkélkedhetett. Ebben az egyszerű kis játékban mindenki a saját karakterét irányíthatta, és el kellett végezni a feladatait, de közben 1 vagy több imposztor azon dolgozott, hogy szép lassan likvidálja az űrhajó teljes legénységét. A játék legizgalmasabb részét éppen ezért a megbeszélések képezték, hiszen ekkor lehetett megvádolni valakit, tisztázni a dolgokat, gyanúba keverni a másikat, előállni egy jó védőbeszéddel és így tovább.

Ezeket olvastad már?

De, mint minden trendi jelenség, ez is végül lecsengett, és bár a játékot továbbra is frissítgetik, régi fénye már elhalványult. Ettől függetlenül a CBS meglátta benne a lehetőséget és úgy döntött berendel egy animációs sorozatot belőle. A szériát a CBS Eye Animation Productions és az Innersloth, a nagy népszerűségnek örvendő Among Us játék mögött álló független játékstúdió fejleszti. Eddig nem sok mindent lehetett tudni a projektről, de az Innersloth volt olyan kedves, és végre megosztotta az első képet a produkcióból:

A hivatalos sztori szerint az animációs sorozat is követi a játék alapelveit, tehát a legénység tagjai között megbújik egy idegen alakváltó lény, akinek az egyetlen célja, hogy zavart okozzon, szabotálja a hajót és mindenkit megöljön. A csapat tagjainak tehát minél előbb rá kell jönnie ki az imposztor, mielőtt késő lenne.

A munkálatokat nagyban segíti még a Titmouse, akiknek korábban a Big Mouth-t és Star Trek: Lower Decks-t is köszönhetjük. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik csatornán vagy streamingszolgáltatónál tervezik bemutatni a szériát, de állítólag már folynak a tárgyalások ezzel kapcsolatban.

Kövess Minket!



Gamer szótár