Visszatérhet a legendás Burnout autósjáték, ezért imádkoznak a rajongók

Visszatérhet a legendás Burnout autósjáték, ezért imádkoznak a rajongók

Egy felhívásból sokan arra következtetnek, hogy ez nem lehet más, mint a Burnout széria.

Élesszemű rajongók szúrták ki a Stellar Entertainment bejegyzését, amiből gyorsan kiderül, hogy egy tripla A-s árkád autósjátékon dolgoznak. Ez persze még sok mindent nem árul el, de ha hozzávesszük azt, hogy nekik köszönhető a közelmúltból a Need for Speed jó néhány felvonása, akkor egyből beindulhat a közösség fantáziája.

Ezeket olvastad már?

Egyre többen hiszik azt, hogy nem lehet másról szó, mint a 2001-ben megjelent Burnout széria újjáélesztéséről. A sorozat legutolsó darabja a 2018-ban napvilágot látott Burnout Paradise Remastered volt, 6 esztendeje azonban semmit nem lehetett hallani a játékról. Egy új bejegyzés viszont csak olaj volt a tűzre:

„Kissé furcsa módon szeretünk nektek bennfentes információt adni arról, hogy min dolgozunk, anélkül, hogy elmondanánk, hogy valójában mivel is vagyunk elfoglalva...

A főnökeink pedig *még* mindig nem lőtték le a projektet! Boldog napok!” – írják a bejegyzésben, melyhez egy képet is csatoltak.

Az, hogy a „take downs” kifejezést használták akár a játéksorozat harmadik epizódjára is utalhat, éppen ezért imádkoznak és reménykednek egyre többen, hogy a teaser egy új Burnout epizódot takarjon. Érdemes megjegyezni, hogy 2024 szeptemberében lesz 20 éve, hogy megjelent a harmadik, számozott része a játéknak. Arra azonban semmiféle bizonyíték nincs, hogy a Stellar Entertainment ezen a franchise-on dolgozna, viszont a poszton és a jubileumi esztendőn túl az is Burnout mellett szól, hogy ez a csapat közreműködött korábban a Burnout Paradise Remastered munkálatainál is.

Emellett az EA-vel együtt dolgoztak a Need for Speed Hot Pursuit Remastereden és az Unboundon is, és a stúdió honlapja szerint már nincs olyan messze a leleplezése az új projektnek.

Borítókép forrása: thegamer.com

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések