Nagyon menő a Vision Pro, de az Apple sem tudja még, hogy mire jó

Nagyon menő a Vision Pro, de az Apple sem tudja még, hogy mire jó

Ha a film vagy videónézés lesz a „killer app”, akkor az Apple Vision Próra nagyon gyorsan rá fognak unni az emberek.

Néhány napja már a vásárlók is a fejükre húzhatják az Apple Vision Prót. A cupertinóiak virtuális valóság szemüvege még tavaly nyáron mutatkozott be. Akkor olyan dolgokat ígért a cég, minthogy: a Vision Pro a prémium anyaghasználatán túl két órányi üzemidőt biztosító külső akkumulátort kap; dedikált kontroller vagy távirányító helyett szemmel, hanggal és gesztusokkal lesz vezérhelhető; belekerül egy kiváló kijelző és az elmúlt évek Macbookjaiból már ismerős hardver. Ez azonban még egyáltalán nem jelenti azt, hogy tökéletes termékről is van szó, amelyet az Apple Vision Próról készült beszámolók is megerősítenek.

Mivel csakis az Amerikai Egyesült Államokban kapható a termék, valamint csak amerikai Apple ID-val lehet használni, ezért Magyarországon még nincs lehetőség tesztelni, sőt, lehet soha nem is lesz. Szóval kénytelenek vagyunk arra a maréknyi külföldi újságíró és YouTuber véleményére támaszkodni, akik már legalább két hete nyűhetik az Apple Vision Prót. Ezek alapján pedig elmondható, hogy amit ma ki lehetett ebből a technológiából hozni, azt az Apple kihozta a Vision Próból. Azonban az még nem egyértelmű, hogy ez egészen pontosan miért is lesz jó, vagy hogy miért lenne ésszerű az áltagembernek 3 500 dollárt plusz áfát leszúrkolni érte ma.

Ezeket olvastad már?

Marques Brownlee kapcsolódó videói alapján a kijelző tényleg remek: van annyira éles a kép, illetve alacsony a késleltetés, hogy pingpongozni is simán lehet a hordása közben. Azt nem tudjuk, hogy miért akarna valaki egy több mint félkilós „búvárszemüveggel” az arcán sportolni, de a kijelző és a kamerák képességét jól szemlélteti a példa. Ha pedig inkább rendeltetésszerűen akarjuk használni a Vision Prót, akkor MKBHD beszámolója szerint a szem- és kézkövetés is teszi a dolgát a navigáció során. Itt az egyetlen bonyodalom abból származik, hogy mindig oda kell néznünk, ahol éppen csinálni akarunk valamit. Tehát ha gépelés közben azt akarjuk nézni, ahová írunk, akkor a virtuális billentyűzet nem működik, hiába tudjuk, hogy hol helyezkedne el a látómezőnkön kívül. Ez egy URL-nél még talán nem okoz akkora fennakadást. De hosszabb szöveget lehet jobb ötlet valódi billentyűzettel vagy egy teljesen más eszközzel írni.

A Vision Pro, bár a legtöbb eddig látott felhasználás során kiterjesztett valóság szemüveg benyomását kelti, valójában csakis a kamerákon keresztül engedi látni a világot, tehát VR-eszköz. Ami egyrészt remek ötlet, amikor egy világos helyen használnánk és a fizikai környezettel is interaktálni akarunk. Ebben egyébként az is segít, hogy a térkövetés miatt a kütyü azt is képes megjegyezni, hogy mely helyiségben milyen alkalmazást használtunk. De ha nincs elég fény, akkor csak úgy, mint bármely kamera esetében is, gondot okozhat a zaj, ami immerzióromboló hatással jár. Ilyenkor lehet jobb ötlet olyan tevékenységet választani, aminél egyébként is szívesen kizárnánk a világot és egy helyben ülnénk: filmet nézni az Apple Vision Próval nem csak a házban fel-alá járkálva, hanem a virtuális Holdon vagy egy erdő közepén is lehet.

Ami viszont problémás az Apple Vision Próról szóló beszámolók alapján, hogy egyelőre igen kevés olyan alkalmazás van, ami miatt érdemes a boltba rohanni érte. Van kb. 600 darab alkalmazás, amit optimalizáltak az eszközre, valamint még egymillió iPadOs-es app, amit a fejlesztők engednek használni rajta. Igaz, ezek között a Netflixet vagy a Google megoldásait egyelőre kár keresni, mert ők azt mondták, hogy nem támogatják a Vision Prót. Tehát például egy YouTube-hoz muszáj a Safarit használni. Ez jelenleg még nem a világ vége, hiszen a legjobb esetben is párszázezer darab fog gazdára találni ebből a még nagyon első generációs termékből, aminek leginkább a jövendőbeli fejlesztők kezében lenne a helye.

De az már annál inkább bajos, hogy jelenleg egyetlen olyan alkalmazás vagy felhasználási mód sincs hozzá, ami miatt még két hét múlva is érdemes elővenni a 3 500 dollárért megvásárolt ketyerét. Hát még olyan, ami miatt napi 8 órán át kellene viselni. Nagyon menő képeket és videókat nézni rajta, meg van, aki még főzni is ebben fog, mert másképp nem tud a lábas fölé időzítőt tenni és véletlenül 11 percig fogja főzni a 10 perces gyorsrizst. De olyan igazán megváltó „killer app”, mint ami egy iPhone vagy egy Macbook esetében adott, na olyan itt még nincsen. A sokat mémelt Eyesight vagy a FaceTime-hívások közbeni „perszónák” egyelőre inkább ijesztőek és gagyik, mintsem az emberi kommunikáció következő lépcsőfokai. Minden másra pedig egyszerűen létezik jobb megoldás.

Egyrészt, a számítási teljesítmény és a vezérlés nem tesz lehetővé olyan hatékony munkát, mint a ma elérhető, ennél jóval olcsóbb számítógépek, monitorok, perifériák. Másrészt, senki sem fogja ezt megvenni TV helyett, ha van legalább egy ember, akivel szeretne együtt nézni filmeket, sorozatokat. Harmadrészt, a macbookos megoldás (ha ránézünk egyre, akkor ahhoz kapunk egy nagyobb felbontású virtuális kijelzőt) egyelőre még a technológia miatt nem olyan jó, mint azt elvárnánk tőle. Ezutóbbiban lenne talán a legnagyobb potenciál a Vision Pro jövőjét illetően, hiszen erősebb hardverrel akár több kijelzőt is kaphatunk a jövőben vagy olyan extra eszközöket, amelyek segíthetnek például videóvágás, szövegírás során. Sőt, egy idő után talán önmagában is képes lehet kezelni ezeket a feladatokat. De egyelőre ez még nem tart ott, és igen valószínűtlen, hogy éveken belül elér odáig.

Kövess Minket!



Gamer szótár