Ne maradj le, nézd te is moziból torzsiék menetelését a bajnoki cím felé

Ne maradj le, nézd te is moziból torzsiék menetelését a bajnoki cím felé

Vasárnap IEM Katowice döntő, ráadásul moziból!

Bár ma reggel a legnagyobb figyelmet az új CS2 frissítés, a The Kilowatt Case és az új skinek kapták, azért nem mehetünk el szó nélkül az IEM Katowice versenye mellett sem. Tegnap véget ért a csoportkör, a kezdeti 24 indulóból már csak 6 csapat van játékban, ők hatan pedig már a pénteken kezdődő rájátszást várják.

A papírforma mondhatni felborult, részben legalábbis biztosan. A HLTV ranglista első 5 csapatából ugyanis 4 nem lesz ott a palyoffban! A Virtus.pro már a Play-Inben kiesett, a NaVi, a Faze és a Vitality pedig a csoportkörben hullottak el. Egyedül torzsi és a MOUZ tartják magukat, a HLTV ranglistájának ötödik helyéről biztos résztvevői a rájátszásnak, sőt, az eredményeket és az aktuális formát látva, a bajnoki címért is jó esélyekkel indulnak. Még annak ellenére is, hogy a MOUZ sem kezdett túl stabilan, a Cloud9 elleni meccsen nagyon rezgett a léc, kapkodtak, sokszor meggondolatlanul döntöttek egy-egy körről, azóta viszont meccsről meccsre jobb a csapat. Tegnap már az Astralist, a Vitalityt és a G2-t is elverő ENCE csapatát ültették le 2-0-val, amivel máris belőtték magukat a rájátszás elődöntőibe.

 A 2024-es IEM Katowice rájátszásának ágrajza! (forrás: hltv.org)

Bár elkiabálni nem szeretnénk semmit, látva az utóbbi napok mérkőzéseit, a MOUZ könnyedén a döntőbe juthat, míg a másik ágról talán a Spirit a legesélyesebb arra, hogy Katowicében a bajnoki trófeáért hajtsanak.

Drukkolunk tehát egy MOUZ-os döntőért, főleg, hogy idén óriási fináléval zárul itthon az IEM Katowice! A döntőt magyar nyelven nézhetitek majd az Etele Cinema jóvoltából. Szaporán fogynak a jegyek, úgyhogy ha nem akarsz lemaradni, jobb ha sietsz és még most behúzod a mozijegyed a vasárnapi döntőre.

Részletek és jegyvásárlás a döntő mozis vetítésére a következő cikkben!

Kövess Minket!



Gamer szótár