Egy hihetetlenül vicces mod látott napvilágot a Mortal Kombat 1-hez, amelyben egy életreszóló élmény lesz bunyózni a főhősökkel.
A Mortal Kombat 1 gyakorlatilag új fejezetet nyitott a verekedős játék történetében, hiszen Liu Kang a győzelmét követően újraindította az univerzumot. Teljesen új karaktereket most nem kaptunk, de Ed Boonék, mint mindig, most is szem előtt tartják, hogy kivel lehetne bővíteni a harcosok listáják a DLC-k során, ezért például már bekerült a játékba Omni-Man, de rajta kívül hamarosan befut majd Peacemaker, és Homelander is.
Ezeket olvastad már?
Ezen kívül van még egy nagy erénye ezeknek a címeknek, PC-re is megjelennek, ezért a modderek rárepülhetnek és mindenféle őrült ötletet megvalósíthatnak. Most például egy tényleg eszement elképzelést ültettek át a játékba. Megoldották ugyanis, hogy az MK karaktereket lecseréljék a Disney Pixar animációs alkotásaiból ismert közkedvelt szereplőkre.
Már be is mutatták az első felvételeket erről az eszement modról, és az egyes videókban roppan humoros látni, hogy püföli egymást Woody a Toy Story-ból és a Monsters, Inc. bajnoka, James P. Sullivan. Woody-t ráhúzták Kung Laora, míg Sully megkapta Outworld egyik legvadabb harcosának, Reikónak a mozdulatait. Woody jó barátja, Jessie is feltűnik kameoként. A bunyó egészen röhejes ezeket a karaktereket látva, erre pedig rátesznek egy lapáttal a meccsek végén előidézhető kivégzések.
I need to get a PC, they’re having too much fun over there with the mods! ……
— iScream (@iScreamFGC) January 9, 2024
/ By @GeeLambo215 pic.twitter.com/ABnT3HhUpN
A modot egy Gee Lambó nevű youtuber készítette, és úgy tűnik ez a hobbija, mert számtalan más esetben is megvillantotta már a tudását és módosította az alapjátékot. A Mortal Kombatban további karakterek is megjelennek ám neki köszönhetően, itt van például egy komoly adok-kapok Hófehérke és Hamupipőke között, de egy váratlan pillanatban felbukkan az Aladdinból jól ismert Jázmin hercegnő is, hogy besegítsen csapattársának. További meglepetések is várnak még, ha belenéztek ebbe a kis videóba:
Ebből a konzolosok kimaradnak, hiszen ezt a modot is, a többihez hasonlóan csak PC-n lehet letölteni és feltelepíteni. Ettől függetlenül nem kell csüggedni, hiszen a hivatalos roadmap szerint hamarosan megjelenik Peacemaker, akit majd Ermac követ a tavasz folyamán. .