Már idén érkezhet a Subnautica 2, melyben ezekre az újdonságokra számíthatunk

Már idén érkezhet a Subnautica 2, melyben ezekre az újdonságokra számíthatunk

Ezek alapján nagyban eltér majd az olyannyira kedvelt első résztől.

A Subnautica teljes verziója 2018. elején vált elérhető, és azonnal levette a lábáról a túlélőjátékok kedvelőit a Unknown Worlds alkotása. A történet szerint űrhajónkkal egy ismeretlen bolygón landoltunk, a célunk pedig az, hogy felderítsük a víz borította bolygót és annak biológiáját, végül pedig sikeresen elhagyjuk. Később készült hozzá egy folytatás Subnautica: Below Zero néven, mely az égitest jeges oldalán játszódik. A fejlesztők azóta már gőzerővel dolgoznak a Subnautica 2-őn, melyről most kiderült néhány igazán érdekes újdonság.

Mióta köztudottá vált, hogy készül a folytatás, a rajongók tűkön ülve várnak minden információmorzsára, amely elárul valamit kedvenc játékukról. A Krafton új bevételi jelentésének hála, végre lehullt a lepel két nagyon fontos tényezőről, mégpedig, hogy a játék lehetőséget fog biztosítani arra, hogy másokkal együtt élvezzük, valamint GaaS modelt fog alkalmazni – ami annyit tesz, hogy hosszútávon is lesznek fizetős elemek a játékban, melyek valószínűleg korlátozott hozzáférésű plusz tartalmakat jelentenek.

A egyjátékos módot kedvelők számára azonban aggodalomra nincsen ok, ugyanis a Subnautica 2 lehetőséget fog biztosítani arra is, hogy egymagunk fedezzük fel a következő bolygót, mely valószínűleg csordultig lesz eddig ismeretlen területekkel, lényekkel és egyéb újdonságokkal. A GaaS rendszer még nem tudni, hogy pontosan miként fog megjelenni a játékban, hiszen ez jelenthet csatabérletet, kozmetikai elemeket, vagy igazából bármilyen egyéb tartalmat, amit pénzért oldhatnak fel a játékosok.

A megjelenéssel kapcsolatos első hírek szerint a 2025-ös évben számíthatunk a Subnautica 2 debütálására, azonban most úgy tűnik, hogy már idén lehetőségünk lesz lecsapni rá. Remélhetőleg hamarosan konkrétabb dátummal jelenetkezhetünk.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben? (x)

A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent. A tizenévesek digitális jelenléte a szünetben sem csökken: online játékok, tanfolyamok és közösségi média töltik ki sokak napjait. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint erre az időszakra tudatos IT-biztonsági ismeretekkel fel kell készíteni a kamaszokat.

Közvetítések