Ultimátumot kapott a TikTok az Egyesült Államokban

Ultimátumot kapott a TikTok az Egyesült Államokban

Még az is lehet, hogy az egyik legnagyobb piacról ki kell vonulnia a közösségi média platformnak.

A tengeren túlon úgy tűnik most már egyre nehezebben viselik az egyik, ha nem a legnépszerűbb videómegosztó oldal térnyerését. Éppen ezért az Amerikai Képviselőház Kereskedelmi Bizottsága elsöprő erővel szavazott meg egy teljesen új kétpárti törvényjavaslatot, amivel kvázi az egyik utolsó szöget is beverték a TikTok koporsójába. Ezzel válaszút elé állították a gigacéget.

Ha pedig a törvényjavaslat valóban hatályba lép, akkor a platformot birtokló ByteDance nehéz helyzetbe került – a több, mint 150 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTok a kínai ByteDance Ltd. technológiai cég százszázalékos tulajdonában lévő leányvállalat. Hat hónapot kapnának ugyanis arra, hogy megváljanak a TikToktól, mielőtt mindenhonnan letiltják az országban az applikációt. A végső szavazás eredménye 352-65 volt, ami meghaladta a kétharmados többségi küszöböt, amely a jogszabály elfogadásához szükséges. A törvényhozók azt állítják, hogy a ByteDance a kínai kormánynak felel, ezért bármikor hozzáférést adhat nekik az amerikai fogyasztók adataihoz. A kínai nemzetbiztonsági törvények miatt aggódnak az Egyesült Államokban, hiszen ezek révén arra kötelezik a szervezeteket, hogy segítsenek a hírszerzésben.

Ezeket olvastad már?

A törvényjavaslat elfogadása a képviselőház részéről viszont csak az első lépés. A szenátus elé is be kell terjeszteni, és nekik is rá kell bólintaniuk az intézkedésre, hogy az törvényesen is hatályba léphessen. A szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer viszont ugy nyilatkozott korábban, hogy egyeztetnie kell az illetékes bizottságok elnökeivel, hogy meghatározzák a törvényjavaslat útját. Joe Biden elnök eközben kijelentette, hogyha a kongresszus elfogadja az intézkedést, aláírja azt.

Kövess Minket!



Gamer szótár