Egy kis csapat roppant kreatív módon mutatta be a filmet.
A Dűne első felvonása 2021-ben meglepte a világot, és sokak kedvencévé vált. Denis Villeneuve egészen elképesztő módon nyúlt a Frank Herbert által megálmodott regényben is olvasható univerzumhoz. Azóta eltelt 3 év és a mozikba került a második rész, amely jelenleg letarolja a kasszákat. Elképesztően sokan imádják, és akinek már volt lehetősége megtekinteni szinte csak szuperlatívuszokban beszél róla. Olybá tűnik, hogy az év egyik legjobb alkotásával van dolgunk, mind vizuálisan, mint történetileg, mind az atmoszférát illetően, a szereplőkről nem is beszélve. Azonban míg Hollywoodban egy halom pénz kell hozzá, hogy elkészüljön egy ilyen produkció – a Dűne második része 190 millióba került – addig a hobbifilmeseknek igen csak át kell gondolniuk miből és mennyiért forgatnak le egy kisebb filmet.
Ezeket olvastad már?
A Dűne: A második rész a nyitóhétvégéjén 178,5 millió dollárt (körülbelül 64 milliárd forintot) hozott világszerte a mozikban. Az összbevétel egyébként a rendező, a főszereplő, Timothée Chalamet, és kollégái, Austin Butler és Rebecca Ferguson pályáját figyelembe véve is rekordnak számít.
Nem is kell meglepődni azon, ha ez a mű sokakra nagy hatással van és ihletet merítenek belőle. Meglovagolva a folytatás körüli hype-ot, a Cracked.com nevű oldal most ismét közkinccsé tette azt a humoros Dűne-paródiát, amelyet mindössze 20 dollárból (körülbelül 7250 forintból) alkottak meg. Végtelenül egyszerű megoldásokat pakoltak bele a nagyságrendileg 3 perces – szinte egy trailerrel felérő – "filmjükhöz", de annál mókásabb látni a végeredményt: