18

Elmúltál már 18 éves?


/
Megjelent a botrányjáték, itt az emberrabló szimulátor

Megjelent a botrányjáték, itt az emberrabló szimulátor

Képes lennél embereket elrabolni, és feláldozni őket a föld megmeneküléséért?

Strange Scaffold alig egy hónapja jelentette be új játékának érkezését, aminek a híre nagy port kavart. A stúdió megállapodást kötött a Frosty Poppal, hogy tető alá hoznak 5 játékot, melyek közül az El Paso, Elsewhere már elkészült, idővel érkezik a mobilverziója is, két címről még nem tudunk, és ugye itt van a szóban forgó Life Eater. Március 5-én rántották le róla a leplet, amikor úgy tűnik, hogy már nagyjából készen voltak az alkotással, hiszen mától bárki számára letölthető. Az előzetes információk alapján az év egyik legbotrányosabb játékára számítottunk, hiszen kimondottan érzékeny témával foglalkozik, a főszereplő pedig nem éppen egy hétköznapi értelemben vett hős.

A történet szerint emberi áldozatokkal kell kielégítenünk egy gonosz istent, hogy a velük elvégzett rituálékkal, megmentsük az általunk ismert világot. Az amerikai kisvárosban évente egy embert kell elrabolnunk, ennek megtervezéséhez pedig egy idővonal-szerkesztő áll a rendelkezésünkre, ezen keresztül tevékenykedhetünk. Valamilyen okból kifolyólag Zimforth – a gonosz isten – most csak három napot ad nekünk a küldetés teljesítésére, így sietnünk kell, különben elpusztul a bolygó. 

Sok mindent elárul a játékról, hogy még a fejlesztők is kétes érzelmekkel nyilatkoztak róla, és egy „kimondottan ronda", valamint „zseniálisa kellemetlen" címként emlegették. Ha valakinek van gyomra ahhoz, hogy részt vegyen a egyik legbetegebb kalandban, akkor a Steam felületéről most 10%-os kedvezménnyel, csupán 13,31 euróért megvásárolhatja.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések