Ella Purnell A Fallout-karakteréről:

Ella Purnell A Fallout-karakteréről: "Mintha Ned Flenders lenne, csak brutálisan erőszakos"

A tökéletes Vault Dweller?

Sok érdeme van a néhány napja debütált Fallout-sorozatnak és a színészek teljesítménye mindenképpen egyike azoknak. Még a mellékszereplők játékába sem lehet nagyon belekötni (persze, aki mindenen hibát akar keresni, az úgy is talál majd), abba pedig végképp nem, ahogy show tálalja a játékokból ismert torz világot, annak morbid lakóit, akik elsőre akár egysíkúnak is tűnhetnek, de aztán mindig hamar kiderül, hogy sokkal több van bennük, mint amennyi elsőre látszik. Ilyen az egyik főszereplőt alakító Ella Purnell (Arcane, Yellowjackets) karaktere, Lucy is. Bár elsőre már-már bugyután egyszerűen tűnik a karakter, hamar rácáfol erre, a show végére pedig látványos fejlődésen megy keresztül.

A nyolc epizódot számláló első évad óriási siker. A kritikusok és a nézők is imádják a Falloutot, sőt, még a játékok népszerűsége is megugrott. Nem csak Steamen nyüstölik sokan a Fallout-epizódokat, de még a mobilos Fallout Shelter bevétele is többszörösére ugrott. Kis túlzással, de még a csapból is a Fallout folyik, aminek persze örülnek a rajongók. Ella Purnell nemrég azt a sztorit osztotta meg, hogy miként kínálták fel neki a szerepet és hogyan írták le elsőként karakterét.

„Annyit mondtad a karakterről, hogy mint aki egy fogkrém reklámban szerepel, de sorozatgyilkossá is válhat. Mintha Leslie Knope vagy Ned Flenders karaktere lenne, csak erőszakos. Azt mondtam menni fog, benne vagyok, meg tudom csinálni. Néha csak tudod, hogy kell ez neked, egyszerűen minden porcikádban érzed."

„Sok kemény karaktert játszottam már karrierem során, de egyik sem volt annyira kemény, mint a Ghoul." - tette hozzá a széria másik főszereplője, Walton Goggins.

A rajongók pedig örülhetnek, hiszen az elképesztően sikeres első évad után immár hivatalosan is berendelték a Fallout 2. szezonját!

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések