Az összes szolgáltatónál pofátlanul drága az internet?

Az összes szolgáltatónál pofátlanul drága az internet?

Biztos, hogy mindenkinek feltűnt a szolgáltatásuk irreális drágulása.

Az utóbbi években sajnos kénytelenek voltunk megszokni, hogy a világszerte tapasztalható hatalmas inflációnak köszönhetően, szinte minden termék és szolgáltatás ára az egekbe szökött. Szerencsére most már javuló tendenciát mutat ez a folyamat, de még mindig vannak olyan területei a gazdaságnak, ahol szívet facsaró az állapot. A nemrég közzétett statisztikák alapján, a tavalyi helyzethez képest most a telefon és internetszolgáltatások drágultak a leginkább. A mai világban már ezek is a hétköznapjaink olyannyira elengedhetetlen tartozékai, mint például a ruházkodás, vagy akár a fűtés – nem lehet boldogulni nélkülük. Munkatársi körben is felmerült a kérdés, hogy vajon mindegyik internet szolgáltatónál ennyire vészes a helyzet? Ennek jártam utána.

Magyarországon ezen a területen négy olyan cég tevékenykedik, akikkel érdemes számolni, ők a Telekom, a Vodafone, a DIGI és a Yettel. Mindegyikük weboldalán találkozhattok egy árkalkulátorral, ahol a lakcímetek megadását követően kideríthetitek, hogy az adott csomagjaikat mekkora összegért vehetitek igénybe. Rövid kutatásom során az 1000 Mbites ajánlatokat vettem figyelembe – azért egy szint alá nem szívesen ad az ember. Én Pécsett élek viszonylag központi részen, tehát az alábbi adatok erre fognak vonatkozni – az ország egyéb területein élők eltérő ajánlatot kaphatnak.

  • Telekom: 8 368 Ft
  • Vodafone: 7 259 Ft
  • DIGI: 6 490 Ft (más címet kellett megadnom, mivel Pécs ezen részén nincs szolgáltatásuk)
  • Yettel: 5 750 Ft (de ez csupán 50 Mbites)

Összességében tehát elmondható, hogy mindenhol rendesen elkérik az internet árát, de azért vannak különbségek. A Telekom és Vodafone mellett egyértelműen a lefedettség, és a talán nagyobb megbízhatóság áll – bár a Vodafone kapcsán ezzel sokan vitába szállnának –, míg a DIGI a jóval kedvezőbb ajánlattokkal próbál ügyfeleket magához csábítani, azonban számomra furcsa, hogy nagyon sok központinak mondható helyen még mindig elérhetetlenek. Végül pedig itt a Yettel... A közel 6 ezer forintos 50 Mbites ajánlatukkal nem igazán sikerült levenniük a lábamról, ráadásul az ő árkalkulációs rendszerük úgy van kialakítva, hogy bizonyos esetekben fogalma sincs az érdeklődőnek, hogy pontosan milyen paraméterekkel is rendelkezik az ajánlatuk.

Ha éppen szolgáltató választás előtt állsz, és spórolni szeretnél, akkor a legjobb amit tehetsz, hogy te is átböngészed az összes ajánlatot. Ha a környékeden elérhető a DIGI, akkor valószínűleg az fogja megérni a legjobban, ha pedig nem, akkor nem maradt más választásod mint a Telekom vagy a Vodafone. A Yettelt egyelőre érdemes elfelejteni.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések