Elérhető a Hades 2 korai hozzáférésű verziója, a játékosok odáig vannak érte

Elérhető a Hades 2 korai hozzáférésű verziója, a játékosok odáig vannak érte

Vajon idén is tarolni fog a Supergiant Games csodacíme?

Vitán felül áll, hogy a Hades a valaha készült egyik legjobb játék – ezt több százezer rendkívül pozitív Steames visszajelzés támasztja alá. Ez a 2020-ban megjelent rogue-like cím azóta is hatalmas népszerűségnek örvend, ezért is volt kiváló hír a rajongók számára, hogy a fejlesztők – Supergiant Games – elkezdtek dolgozni a folytatáson. Pár hete számoltunk be arról, hogy lehet tesztelőnek jelentkezni a játékba, mostanra pedig olyan jól halad a projekt, hogy megvásárolható lett a korai hozzáférésű verzió.

Tegnaptól – azaz május 6-ától – 30 dollárért cserébe a Steamen és az Epic Gamesen keresztül bárki belekezdhet a kalandba. Ebből kiindulva egyelőre csak a PC-seknek van erre lehetősége, de a későbbiekben tervezik konzolokra is kiadni a játékot, azonban erről még vajmi keveset tudni. A Hades 2-t év végéig tervezik korai hozzáférésben tartani, hiszen a közösség visszajelzései alapján továbbra is finomhangolják a címet, és majd csak tökéletes állapotban adják ki azt teljes valójában.

„Harcolj az alvilágban a sötét varázslatok segítségével, hogy leküzdd az Idő Titánját a díjnyertes, rogue-like kazamatás cím varázslatos folytatásában." – áll a leírásában.

Egy nap alatt közel 6 ezer rendkívül pozitív visszajelzést kapott a játék, amiből arra lehet következtetni, hogy méltó folytatás lett. A Supergiant Games a továbbiakban új területekkel, új kozmetikai elemekkel, és eddig nem ismert fegyverekkel is tervezi bővíteni a kiadást, tehát lesz mit felfedeznie a rajongóknak. 

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések