Most is a TheVR vezeti a legértékesebb influenszerek listáját, de számos változás történt

Most is a TheVR vezeti a legértékesebb influenszerek listáját, de számos változás történt

Ők jelenleg hazánk legértékesebb influenszerei. Te követsz mindenkit?

Az idő előrehaladtával egyre több influenszer tűnik fel az interneten, de idővel ezen tartalomgyártók nagy része a feledés homályába merül. Ahhoz, hogy valaki igazán komoly karriert fusson be ezen a területen, hosszú évek kitartó munkájára van szükség, és természetesen olyan tulajdonságokra, melyek bevonzzák a nézőket, és közösséget építenek belőlük. Az influenszerekkel való hirdetés mára bevett gyakorlat lett, hiszen a különböző cégek is rájöttek, hogy ezáltal olyan zárt csoportokat képesek elérni, melyeket más módon lehetetlen, vagy jóval költségesebb lenne. Sokan ebben látják a jövőt, és könnyen igazuk lehet. A Forbes minden évben egy zsűri és különböző előre meghatározott szempontok alapján összeállít egy listát, ahol sorra veszi Magyarország legértékesebb influenszereit. A 2024-es rangsort ma tették elérhetővé, és habár jó páran tartották, vagy akár javítottak tavalyi pozíciójukon, néhányan teljesen kikerültek a képből.

  • 1. TheVR – Valószínűleg senkinek nem okoz nagy meglepetést, hogy idén is ők lettek a befutók. Jani és Pisti párosa megállíthatatlanul gyártja a tartalmat több platformra is, és irigylésre méltó közösséggel rendelkeznek, akik akár tűzbe is mennének értük.
  • 2. Whisper Ton – A második helyre küzdötte fel magát Whisper Ton, aki már 2023-ban is dobogós helyezést tudhatott magáénak. Megosztó személyisége ellenére nagyon pörgős és izgalmas tartalmakat gyárt – főként TikTokra –, és milliók követik a mindennapjait.
  • 3. Nessaj – Vele most találkozhatunk először a top 3-ban, de ez várható volt. Az utóbbi években hatalmas közösséget alakított ki elsősorban Twitch-en, és igazi családként funkciónál a pingvineknek keresztelt követőivel.

Ami még sokak számára érdekes lehet, hogy a tavaly a 2. helyen álló Pamkutyáék most visszakerültek a 4. helyre, a napokban beléjük kötő Dancsó Péter – akinek a  „botrányáról" bővebben erre a linkre kattintva tájékozódhatsz – pedig teljesen lecsúszott a 20-as listáról, amit egyébként pedig ide kattintva tekinthettek meg.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések