Fogalmazással büntetik a KRÉTA fejlesztőjét feltörő 15 éves hackert

Fogalmazással büntetik a KRÉTA fejlesztőjét feltörő 15 éves hackert

A KRÉTA fejlesztője még ennél is rosszabbul járt, mert a rendszer adatvédelmi hiányosságai és a mulasztásuk 110 millió forintjukba került.

Közel másfél év után lezárult a nyomozás a KRÉTA fejlesztőjét ért hackertámadás ügyében. A rendőrség egy gyanúsítottat talált, de mivel ő még mindig kiskorú, az ügyészség felfüggesztette az ellene folyó eljárást, és „magatartási szabályokat” írt elő neki. Ez többek között azt jelenti, hogy írásban bocsánatot kell kérnie az érintettektől, illetve fogalmazást kell írnia a történtekkel kapcsolatban, de egy kisebb összeget is ki kell fizetnie – írja a Telex.

Az eset még 2022 őszén történt és a Telex derített rá fényt. A támadás célpontja pedig az akkoriban még eKRÉTA Informatikai Zrt., ma már Educational Development Informatikai Zrt. néven ismert cég volt. A rendőrség nyomozásának elindulását követően Pintér Sándor belügyminiszter azt állította, hogy egy 13 éves és egy 15 éves gyerek törte fel a tanulmányi rendszert, ám a hackerek közleményükben cáfolták a fiatalabb gyanúsított érintettségét, a másik tagra pedig külsősként hivatkoztak. A nyomozás e közben folyt tovább, és a Telex értesülései alapján valamikor idén január és április között érhetett véget.

Ezeket olvastad már?

Az eredmény? A 2007-es születésű gyanúsított esetében tavaly novemberben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmaztak. Tehát 2025 őszén folytatódhat az ügye, addig a személy pártfogó felügyelet alatt áll. Ennek részeként „magatartási szabályokat” írt elő számára az ügyész, vagyis többek között az alábbiakra kötelezték:

  • „levélben kérjen bocsánatot a sértettektől, amelyben térjen ki arra is, a sértettek milyen védelmi intézkedéseket tehetnek az online térben elkövetett csalásokkal kapcsolatban”;
  • „meg kell térítenie továbbá az elkövetőnek az általa okozott kárt”; és
  • „fogalmazást kell írnia a közveszéllyel fenyegetésnek az állami szervekre rótt terheiről”.

A Telex által az ügyről megkérdezett Gál Katalin (a Győri Járási Ügyészség megbízott vezető ügyésze) szerint várhatóan megszüntetik az eljárást a hackertámadással gyanúsított, még mindig kiskorú személy ellen a két év felfüggesztés lejárta után, amennyiben a magatartási szabályokat teljesíti. A megtérítendő kár pedig mindössze tízezer forint – ekkora összeget utalt át magának az áldozatának egyik fiókjából.

Egyébként tavaly decemberig a KRÉTA-t fejlesztő cég is vizsgálat alatt volt. Ennek végén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 110 millió forintos bírságot szabott ki rájuk. Egyrészt a rájuk bízott személyes adatok védelméről történő gondoskodás hiányosságával, másrészt az incidens „indokolatlan késedelem nélkül” történő bejelentésének mulasztásával indokolta a NAIH ezt az összeget.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések