Torzsi és a MOUZ megvédték az ESL Pro League bajnoki címét

Torzsi és a MOUZ megvédték az ESL Pro League bajnoki címét

Torzsitól kezdve xertioNön és Brollanon át egészen az irányításért felelős siuhy-ig mindenki világklasszis formában játszott az ESL Pro League döntőjében.

Amikor torzsiék veretlenül jutottak be az ESL Pro League negyeddöntőjébe egy héttel ezelőtt, feltettük a kérdést, hogy jöhet-e a címvédés. Tegnap este pedig megkaptuk a választ torzsiéktól, de még milyen formában! A srácok immáron zsinórban másodjára emelhették a magasba az EPL trófeáját, ráadásul mindezt veretlenül hozták össze. A 18. szezonban az akkor még s1mple-vel induló NAVI ellen jött a végső győzelem, míg most az élete formájában játszó ZywOo-val felvértezett Vitality jelenthetett volna akadályt. A francia AWP-snek azonban nem sok babér termett az egerek ellen, látványosan alulmúlta önmagát, ez pedig utat nyitott a bajnoki cím felé a MOUZnak.

Mivel egy Bo5 döntőben csaptak össze a felek, a vétó szerepe minimális volt. Mindkét csapat megszabadulhatott a permabanjaitól, majd jöhetett sorban Inferno, Mirage, Nuke, Overpass és Vertigo. Pontosabban csak az első három jött, mert a MOUZnak ennyi is elég volt ahhoz, hogy kiüsse a Vitalityt. Mindhárom pályán rendkívül domináns első félidőket láthattunk torzsiéktól, amelyet aztán legfeljebb minimális comebackek kísértek a túloldalról, mind reménytelenül. Inferno volt a legszorosabb, de még ezt is relatíve kényelmesen, 13:9-es előnnyel nyerték az egerek. Bár egy pillanatra benne volt a pakliban, hogy tényleg visszajönnek apEXék, itt végül nem sikerült, ez pedig rányomta a bélyegét a másik két pályára is.

Ezeket olvastad már?

Mirage-on egy domináns T-oldallal tette helyére a Vitalityt a MOUZ (9:3-as félidőből 13:8-as végeredmény), Nuke-on pedig levegőt venni sem hagyták ZywOo-ékat a védőként kezdő egerek (10:2-ről 13:5-ös győzelem). Mindez pedig azért ért sokakat váratlanul, mert a francia AWP-s fenomenálisan játszott eddig a pontig. A finálé előtt még úgy tűnt, egy teljes tizeddel képes lesz megdönteni donk katowicei rekordját (melyen NiKoval osztozik az orosz rifler). Erre amikor a leginkább szükség lett volna rá, ZywOo szabályosan kikapcsolt: 1,05-ös HLTV ratingje, 41-45-ös K-D-ja vajmi kevés volt, miközben a csapattársai közül többen felváltva szenvedtek mellette. Persze abban az értelemben nem tolható rá ZywOo-ra a felelősség, hogy nélküle biztosan nem jutnak el idáig sem, illetve a MOUZ nem csak csak taktikailag, egyéni forma szempontjából is brillírozott. Torzsitól kezdve xertioNön és Brollanon át egészen az irányításért felelős siuhy-ig mindenki világklasszis formában játszott, Jimpphatnek így igazából már nem is jutott mire lőni szinte.

A torna legértékesebb játékosa ennek ellenére ZywOo lett, hiszen mint már írtuk, a döntő előttig nagyon kemény volt. Míg az ESL saját MVP-díját (közönségszavazás után) siuhy kapta meg ezúttal. Az igazat megvallva, valószínűleg xertioN érdemelte volna meg a leginkább a HLTV díját. Ha a döntő többet ért volna, mint a csoportkörös meccsek, akkor nem lenne miről beszélni sem. De így, hogy mindent egyként kezelt a szaklap, hogy túl sokat ért a gyenge csapatok elleni teljesítmény ZywOo-tól, nyugodtan lehet érvelni mindkét játékos mellett.

Érdekesség még, hogy a MOUZ mint szervezet ezzel már a harmadik EPL-címét szerezte meg fennállása óta. Vagyis ők nyerték meg a legtöbbet, ráadásul úgy, hogy a finálékban még sohasem veszítettek pályát. Tehát immáron 9-0 az org rekordja az ESL Pro League döntőkben. Most már csak az a kérdés, hogy torzsiék ezt képesek lesznek-e valami komolyabb versenyen is megismételni, mint például az IEM Kölnön, ahová most automatikus meghívást szereztek a bajnoki címűkkel. Továbbá arról sem szabad megfeledkezni, hogy most már a FaZe-zel együtt vezetik az egerek az Intel Grand Slamet. Persze az egymilliót érő aranyrudakhoz kelleni fog még az imént említett Köln is, anélkül lehetetlen megnyerni ezt a versenyt.

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár