A Rockstar társalapítója egy új nyílt világú akció-kalandjátékot készít

A Rockstar társalapítója egy új nyílt világú akció-kalandjátékot készít

Ha csak fele olyan jó lesz, mint a GTA, a rajongók már nyernek vele.

Rockstar társalapítója gondolt egy merészet és három esztendővel a távozása után megalapította saját fejlesztőcégét, most pedig az is kiderült, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét. A hírek szerint ugyanis egy nyitott világú akció-kalandjátéknak látott neki csapatával, az Absurd Ventures-szel.

Ezeket olvastad már?

A Santa-Monica-i, kaliforniai székhelyű stúdió jelenleg hét fejlesztőt szeretne felvenni, köztük egy vezető játékmenet-tervezőre is szükségük van. Ezen túlmenően az Absurd Ventures várja a leendő vezető tervező, vezető producert, és vezető művészeti, vezető technikai, valamint technikai igazgatók jelentkezését is.

Az 1998-ban még a Rockstar társalapítójaként tevékenykedő Houser 2020 elején végül beadta a felmondását, majd tavaly bejelentette az Absurd Ventures-t. A 2024-ben induló vállalkozás első két "univerzuma" az American Caper, amely egy képregény, és egy hangoskönyv sorozat, A Better Paradise.

Novemberben derült ki az is, hogy további Rockstar veteránok is csatlakoztak Houserhez, Lazlow Jones és Michael Unsworth ugyanis már egy ideje vele dolgoznak az Absurdnál. Jones a Rockstar produkciós részlegének társelnökeként korábban a játékon belüli kreatív audio- és videótartalmakért volt felelős, míg Unsworth, a Red Dead Redemption-sorozat korábbi írója a vállalatnál eltöltött 16 év alatt gyakorlatilag a Rockstar összes nagy kiadványán dolgozott.

Kövess Minket!



Gamer szótár