Újra lövész pozícióba áll legendás játékos

Újra lövész pozícióba áll legendás játékos

Nem alakult jól a Dignitasnak a tavaszi szezon. Több igazolással készülnek a nyárra, terveik szerint idén már a világbajnokságon játszanak majd.

2024 több LCS-játékost is csapat nélkül hagyott, mikor az észak-amerikai bajnokság a 10 résztvevős rendszeréről 8 csapatra váltott. A nagy zavar közepette olyan nevek is "az utcára" kerültek, mint Licorice vagy Zven, akiket most úgy néz ki, a Dignitas fog felkarolni.

Az észak-amerikai csapat az 5-6. helyen végzett az LCS tavaszi szezonjában, nem is titkolták elégedetlenségüket, több változtatással készülnek a nyári szezonra, hogy egy ottani nagyobb siker után idén még a League of Legends világbajnokságon játszhassanak. Az már biztos, hogy a több világbajnokságot is megjárt kanadai játékos, Licorice, a Dignitas felső ösvényeseként folytatja majd pályafutását, ő a koreai import Richet váltja majd.

Több forrás szerint az edző és top laner váltásnál nem áll meg a Dignitas, az alsó ösvényre valószínűleg Zvent igazolja majd az alakulat. A dán játékos 2023 végén maradt csapat nélkül, miután bejelentette, hogy visszatérne korábbi lövész pozíciójába a Cloud9-ban közel kettő évig támogató pozíciót betöltő játékos. Zven még 2015-ben robbant be a League of Legends esportba amikor az Origennel a top 4-be jutott a Worldsön. A játékos hatalmas sikereket ért el a G2-val és a Cloud 9-nal is, mint ADC.

Ti szoktátok követni az LCS-t?

Kövess Minket!



Gamer szótár