Guatemaláig menne a G2 egy új CS2 játékosért

Guatemaláig menne a G2 egy új CS2 játékosért

Pár hónappal ezelőtt ez a játékos bucira verte a G2-t az ESL Pro League-ben. Most pedig minden esély megvan rá, hogy megszerezze a berlini org a fiatal sztárt magának.

A 2024-es Counter-Strike 2 szezon első fele technikailag még nem ért véget, hiszen ha csak a tier 1-et nézzük, még a héten a londoni BLAST Premier Spring Final hátra van a Vitalitynek, a FaZe-nek, a G2-nak, a Spiritnek, a NAVI-nak, az Astralisnak, a Virtus.pro-nak és a SAWnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az átigazolási szezonnal várni kéne, amíg ez a verseny kifúj.

Már a PGL Major Koppenhágát követően is láthattuk, hogy egyes csapatok kivárás helyett cserélésbe fogtak, például az imént említett VP is akkor húzta be electroNicot. Illetve a napokban a MOUZ is tett végre egy nagy lépést és kivásárolta Brollant a NIP-ből. De úgy tűnik, a G2 sem várja meg, hogy a játékosaik a tengerpartra érjenek, mielőtt véglegesítenék az őszi keretet. Mert a HLTV és a Dust2.us közös riportja alapján már megkezdték a tárgyalásokat az M80-vel malbsMd átigazolása kapcsán.

Ezeket olvastad már?

Az ESL Pro League 19. szezonja után valószínűleg keveseknek kell bemutatni malbsMd-t. Ugyanis az M80 21 éves sztár riflere kétszer is összefutott a G2-val Máltán, és mind a két alkalommal keményen odavágott nekik. Bár a második nekifutáskor a végső meccsgyőzelem nem jött össze az amerikai-német-guatemalai csapatnak, ezért kiestek a tornáról a csoportkörben, malbsMd ott és akkor letette a névjegyét. Természetesen már ezelőtt is erős játékosnak számított, ráadásul évek óta megfordul tier 1 LAN-okon is, csak amíg a brazil mezőnyben versenyzett, ki volt téve a régió ezen a ponton szokásos szenvedéseinek, míg az M80 stabilabb projektnek tűnt, ami gyakrabban jutott el nemzetközi LAN-okra.

A malbsMd leigazolását megszellőztető lapok úgy tudják, hogy a tárgyalások már zajlanak az M80 és a G2 között, közel lehet a megegyezés is. Az amerikai orgnál nyilván nem örülnek annak, hogy elveszíthetik a legjobb játékosukat, de már belekezdtek a potenciális helyettesítés keresésébe. Egyelőre nem tudni, hogy a G2-ból ki húzhatja a rövidebbet, azaz ki helyére jön a guatemalai sztár. Ezt pedig csak tovább bonyolította az IEM Dallas, ahol HooXi nélkül, NiKo irányításával, Stewie2K beugrásával nyertek. Illetve most a BLAST londoni versenye sem segít, mert vízumproblémák miatt m0NESY késve érkezik a tornára, ami tegnap indult, nélküle.

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár