A tökéletes bűntény lehetett volna az AI-jal történő puskázás, ha nem bukik le a diák.
Életében már legalább egyszer mindenkit megkísértett a puskázás lehetősége az iskolában. De amíg a többség vagy a könyvével, füzetével ügyeskedik, esetleg egy papír fecnire írja fel a legfontosabb jegyzeteket, addig vannak, akik a határokat feszegetve nem is puskával, kész nukleáris arzenállal készülnek a dolgozatokra. Valami ilyesmi történt nemrég egy török egyetemi felvételi során is, amikor egy tanuló egy mesterséges intelligencia alapú rendszerrel indult neki egy fontos tesztnek – az esetről a Daily Mail számolt be.
A tanuló célja az volt, hogy bekerüljön egy neves felsőoktatási intézménybe, ehhez pedig tényleg mindent bevetett: egy gombkamerát, egy rejtett fülhallgatót, sőt, a cipőjében még egy modemet is elhelyezett. Ezekkel az eszközökkel felfegyverkezve a tanuló a kamerával beolvasta a lapról a kérdést, a modemen keresztül kommunikált az AI-platformmal, ami szöveggé alakította a képet, majd a rendszer gyorsan visszaolvasta neki a megfejtést is a fülére. A tökéletes bűntény, ha minket kérdeztek. Vagy mégsem?
Ezeket olvastad már?
Mint a hírekből kiderült, a taktika nem vált be. A tanuló ugyanis nem számolt azzal, hogy a puskázás miatt idegesnek fog tűnni, ez pedig végül lebuktathatja őt. A tanulóra ezt követően rendőrt hívtak, letartóztatták, a legutolsó értesülések szerint őrizetben várja a tárgyalását. A rendőrség természetesen elkobozta tőle a puskázáshoz használt eszközöket. Egyébként később egy videóban még azt is bemutatták, hogyan működött a csalások Szent Grálja – ezt alább tekinthetitek meg: