Akkora bukta a Suicide Squad, hogy az a Rocksteady végét jelentheti?

Akkora bukta a Suicide Squad, hogy az a Rocksteady végét jelentheti?

Van, aki szerint lesz még legalább egy lehetősége a Rocksteady-nek a bizonyításra, és van, aki már a halálhírüket kelti.

Legutóbbi negyedéves beszámolójában a Warner Bros. Discovery pénzügyi igazgatója, Gunnar Wiedenfels azt mondta, hogy a Suicide Squaddal mintegy 200 millió dollárt buktak a januári megjelenése óta. Így hiába teljesített jól a Hogwarts Legacy tavaly, az idei számaik ahhoz képest a béka feneke alatt vannak. Igaz, a Suicide Squad: Kill the Justice League játékosszámai is hasonló szinten mozognak, mert alig pár százan tolják a Steamen hónapok óta. Ha érdekel, hogy miért, akkor az alábbi tesztünket melegen ajánljuk:

Most azonban friss értesülések szerint elégtételt vehet a bukásért a WB. Az egyelőre még inkább spekuláció kategóriájába tartozó, meg nem erősített információként kezelhető hírről Vara Dark számolt be Twitteren. Bár belsős infókról beszél, nem tudjuk, mennyire hihető az, amit mond, ezért érdemes egy csipetnyi sóval fogyasztani ezt. Tehát, a kiadónál állítólag a játék fejlesztéséért felelős Rocksteady bezárásán, vagy legalábbis egy azzal felérő leépítésen gondolkoznak. Utóbbi azt jelentené, hogy a Rocksteady 250 munkavállalójának a felét is elküldhetik, ha úgy döntenek, hogy igényt tartanak még az Arkham-játékokat tető alá hozó stúdióra, csak azokra az emberekre nem, akik a legnagyobb részben felelősek voltak a Suicide Squad minőségéért. Vagy akiket a legkönnyebb kirakni – sajnos könnyen válhatnak ezek a helyzetek végtelenül cinikussá.

Ezeket olvastad már?

Azonban mindennek ellentmond az a ma délután a Bloombergen megjelent cikk, amelyet Jason Schreier írt a Rocksteady-ről. Ebben két tucat interjúra és nyilvános információkra hivatkozva arról ír az újságíró, hogy a Warner Bros. nem szándékozik feladni a videójátékos piacot a Suicide Squad bukása ellenére sem, és ezért nem sok értelme lenne, ha tényleg ennyire drasztikusat lépnének a stúdióval szemben. A nagyobb képet nézve, állítólag volt egy meeting februárban, amin arról beszéltek, hogy munkaerőhiány van a kiadónál és több kooperáció kell a stúdióik között. Ezért például több Rocksteady-dolgozó is egy Hogwarts Legacy rendezői változaton segédkezik jelenleg, hogy az időben elkészülhessen. De belsős információk alapján a stúdió éppen egy új, a gyökereihez visszanyúló egyjátékos kalandot is prezentálni készül a kiadónak.

Tehát van, aki szerint lesz még legalább egy lehetősége a Rocksteady-nek a bizonyításra, és van, aki már a halálhírüket kelti. Azt viszont egyelőre senki sem tudja a Warneren kívül, hogy kinek van igaza.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések