A Ghost of Tsushima visszatért a csúcsra, mindenkit lenyomott Amerikában

A Ghost of Tsushima visszatért a csúcsra, mindenkit lenyomott Amerikában

Nem véletlenül várták ennyien a PC-s verzió megjelenését.

Sucker Punch Productions által fejlesztett Ghost of Tsushima 2020-ban letaroltam a Sony konzoljait, és sok millió játékost avatott rettenthetetlen szamurájjá. A rendkívül pozitív fogadtatást követően érthető, hogy mindenki egy PC-s verzió megjelenésében bízott, ami idén májusban meg is történt a Ghost of Tsushima Director's Cut debütálásával. Nem is kellett több, tömegével került fel a számítógépekre a játék, és így ismét a toplisták tetején találkozhattunk vele.

A napokban a Circana közzétette, hogy az Egyesült Államokban melyek voltak a legkelendőbb játékok 2024. májusában, és a Ghost of Tsushima került a lista élére. A játék a 71. helyről az 1. helyre ugrott a PC-s verzió megjelenésének köszönhetően. A második helyet a Paper Mario: The Thousand-Year Doo húzta be, és melléjük felfért a dobogóra a Call of Duty: Modern Warfare 3. A májusi top 20-ban csupán 3 vadonatúj kiadással találkozhatunk, a többiek már régebb óta velünk vannak. Alább megtekinthetitek a teljes listát.

Ezeket olvastad már?

A 20 legkelendőbb játék az Amerikai Egyesült Államokban ( 2024. május)

  1. Ghost of Tsushima
  2. Paper Mario: The Thousand-Year Doo
  3. Call of Duty: Modern Warfare 3
  4. Helldivers 2
  5. MLB: The Show 24
  6. Sea of Thieves
  7. Minecraft
  8. Elden Ring
  9. Hogwarts Legacy
  10. Stellar Blade
  11. Fallout 4
  12. EA Sports FC 2
  13. Marvel’s Spider-Man 2
  14. Homeworld 3
  15. Mario Kart 8
  16. Madden NFL 24
  17. Rise of the Ronin
  18. F1 24
  19. Mortal Kombat 1
  20. Dragon’s Dogma 2

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Szia uram! Egy jó kis ingyenes EA FC 26 hétvége érdekel?

A gyepen már egyre nagyobb az izgalom, amikor a stadionok kapui váratlanul szélesre tárulnak mindenki előtt. Egyetlen hétvége erejéig bárki a futballvilág urává válhat, de a kérdés már csak az: te is belépsz a kezdőkörbe, vagy csak a kordonon túlról nézheted a legnagyobbak játékát?

Gaming - A Grounded 2 ingyenes téli frissítésével egy új régióval is megbarátkozhatunk

A park mélyén egy elfeledett üvegház nyitja meg kapuit, ahol a buja növényzet között minden eddiginél ravaszabb és veszélyesebb fenevadak leselkednek a gyanútlan játékosokra. Ahhoz, hogy túléljük a Kert titkait, újfajta fegyverekre és egy különleges, páncélozott hátasra lesz szükségünk, mielőtt a téli fagy mindent végleg betakar.

Közvetítések