Az Agymanók 2 letaszította a trónról, de van egy furcsa csavar is a dologban.
Mindössze hat héttel a mozikba kerülése után az Agymanók második felvonása egészen elképesztő sikereket ért el. Ez a szárnyalás pedig egészen a csúcsig repítette a Pixar művét, hiszen mostantól már ez az alkotás mondható legtöbb bevételt hozó animációs film – papíron legalábbis.
A 2015-ös Agymanók (Inside Out) második epizódja eddig 1,46 milliárd dollárt hozott a konyhára. Ezzel az eredménnyel sikerült megelőznie a Jégvarázs 2. részét (Frozen 2), amely 2019-ben 1,45 milliárd dollárt szedett össze. Ez pedig még nem minden, ugyanis az Agymanók 2 még csak most éli majd a másodvirágzását, hiszen Japánban augusztusban mutatják majd be például.
A film ezzel a teljesítménnyel a tavalyi év legsikeresebb produkcióját, a Barbie-t is maga mögé utasította – Greta Gerwig rendezésében a Margot Robbie-t és Ryan Goslingot felvonultató adaptáció szintén 1,45 milliárd dollárt gyűjtött össze.
A korábban említett csavarról viszont ne feledkezzünk meg, az Agymanók 2 ugyanis egy nagy ellenfelet még nem tudott legyőzni. A Disney égisze alatt 2019-ben napvilágot látott Az oroszlánkirály remake-je gyakorlatilag még jövedelmezőbb ellenfelénél, hiszen 5 évvel ezelőtt 1,65 milliárd dollárra volt képes. A csavar azonban az, hogy ez a produkció technikailag számítógéppel generált film, de a stúdió élőszereplős remake-nek minősítette, vagyis nem számít animációs filmnek.
Ezeket olvastad már?
Összességében az Agymanók 2 most minden idők 13. legnagyobb bevételt hozó filmje, és az első az animációs projektek között. A folytatás elkészítése állítólag körülbelül 200 millió dollárba került, nem számítva a további költségeket, például a marketinget, de végül alaposan beváltotta a hozzáfűzött reményeket.
Íme az 5 letöbb pénzt hozó animációs film. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:
5. A hihetetlen család 2: 1.242 milliárd dollárt termelt