Sohasem látott felvételeken az egykori riotosok törölt játéka, a Project Dragon

Sohasem látott felvételeken az egykori riotosok törölt játéka, a Project Dragon

Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire gyönyörű lehetett volna a Project Dragon, ami ha elkészül, az Everhaven névre hallgatott volna.

A videójáték-iparban idén több leépítés is volt, és bár a legnagyobb kiadókra figyelt elsősorban mindenki, ez bizony a kisebb stúdiókat is utolérte, így például a Phoenix Labset is. A vancouveri fejlesztők több mint 100 főt kellett elengedjenek, így pedig több készülőfélben lévő projektjüket is elkaszálták, hogy a már megjelent címeik, azaz a Dauntless és a Fae Farm támogatására koncentráljanak. Azonban most a 2014-ben három egykori Riot Gamesnél dolgozó fejlesztő által életre hívott stúdió egyik játékába betekintést nyerhetünk, hála néhány soha korábban nem látott felvételnek.

A Project Dragont, ami ha elkészül, az Everhaven névre hallgatott volna, három éven át fejlesztés alatt állt, ám az év elején a leépítések martalékává vált. A játék átvezetőiért felelős Revenant nevű cég ezért most úgy döntött, hogy kiad egy videót és több képet a Project Dragonból – számolt be róla az Insider Gaming. Vagyis még csak nem is szivárgásról van szó, hanem a stúdió egy hivatalos partnere tette közzé a rövid betekintést, ami valljuk be, igen szokatlan. Szerencsére nincsen ebben semmi illegális, ugyanis a játék elkaszálásával együtt a Phoenix Labs a projekt titoktartási nyilatkozatait semmissé tette.

Everhaven / Phoenix Labs from Revenant on Vimeo.

A fenti videón túl a Revenant megosztott rengeteg képet is a játékról a weboldalán – ezeket nagyon is érdemes átböngészni. Luke Angus, a cég animációs vezetője egy sajtóközleményében a következőket fűzte még hozzá mindehhez:

„Ez animátorként egy olyan álomprojekt volt, ami nagyon ritkán adatik meg. Telistele volt fantasztikus lényekkel, lenyűgöző a művészeti stílusa, a története olyan mély volt, mint amilyen gyönyörű. Hét különböző filmen dolgoztam ebben a világban, és ez lehetőséget adott arra, hogy különféle animációs stílusokat használjak, mindegyikük középpontjában pedig ott volt a karakterek gazdag narratívája.”

A Revenant tehát azért is tette közzé a Project Dragonhoz készített anyagát, hogy ezzel megmutassa, mire képes a csapatuk, valamint elismerje a játékon dolgozók erőfeszítéseit, miután sajnos a végterméket már nem láthatjuk. A képek és a videók alapján azt kell mondjuk, minden okuk megvan rá, hogy büszkék legyenek erre.

Borítókép: Revenant

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések