Bajban a Netflix: kiszivárgott az Arcane és még jó néhány másik anime is

Bajban a Netflix: kiszivárgott az Arcane és még jó néhány másik anime is

A cég is megszólalt az ügyben, a rajongók egy része pedig eközben arra bíztat mindenkit, hogy inkább várják meg a premiereket.

Nem egyszerű az élet az internet világában, hiszen futótűzként terjed minden hír, amit felkapnak, és rengetegen ügyködnek azon, hogy idő előtt szerezzenek meg információkat vagy éppen teljes produkciókat. Korábban az Insomniac Games fázott rá csúnyán, miután egy hacker csapat betalálta őket és szinte minden projektjüket közkinccsé tette. Most viszont a Netflix van bajban, szembe kell nézniük ugyanis az animék történetének legnagyobb szivárgásával. Először a rajongók szúrták ki olyan befejezetlen felvételek klipjeit, amelyeket eddig még sehol sem láttak, és gyorsan kiderült, hogy a streamingszolgáltatónál készülő sorozatokból láthatóak a felvételek. Éppen ezért az X felhasználók szomorúságuk okán inkább könyörögtek a platformnak, hogy hamarabb adják ki a szériákat, hogy ellensúlyozzák a spoilerlavinát.

„Az egyik utómunkálatokért felelős partnerünk kompromittálódott, és sajnos több címünkből is kiszivárogtak felvételek. Csapatunk agresszív lépéseket tesz annak érdekében, hogy eltávolíttassuk mindet.” – mondta a Netflix szóvivője.

A hírek szerint a Terminator Zero teljes első évada (premier augusztus 29-én), valamint a Ranma ½ és a Dan Da Dan epizódjai is felkerültek a netre, de nem úszta meg az Arcane második szezonja (Fortiche/Riot, november) – ebből 5 rész is megtekinthető volt –, a Jentry Chau vs. The Underworld (Titmouse, 2024) és a Spongyabob animációs film sem a szivárogtatást. Ez tehát azt jelenti, hogy az ember könnyeb belefuthat spoilerekbe a közösségi média felületein, így hát a művészek és az animációs filmek szerelmesei arra biztatják a rajongókat, hogy várjanak, és egyelőre ne nézzék meg az idő előtt kikerült felvételeket. A kiszivárgásokat figyelő bennfentesek véleménye szerint külsős személyek felelnek ezért a tettért, és nem a Netflix belsős köreiből kerültek ki idő előtt az anyagok.

Ezeket olvastad már?

Hasonló dolog történt az HBO sikersorozatának, a Sárkányok háza 2. évadának fináléjával is a megjelenés előtt a múlt héten. Az HBO egy nemzetközi forgalmazót okolt a kiszivárgásért, miután a várva várt epizód első felének jeleneteit egy TikTok-fiók megosztotta. A posztok az X-en és a Redditen terjedtek el, miközben a csatorna azon dolgozott, hogy lezárja a szivárgást és megakadályozza a spoilereket.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések