Mesterséges intelligencia kerülhet a GTA VI-ba?

Mesterséges intelligencia kerülhet a GTA VI-ba?

Obbe Vermeij, a Rockstar korábbi fejlesztője arról beszélt, hogy speciális mesterséges intelligenciával turbózhatják fel a Grand Theft Auto legújabb részét, és szerinte ez teljesen rendben van. 

Etikai és jogi kérdések tömkelegét hozza magával, hogy kell-e, szabad-e mesterséges intelligenciát használni a kreatív szakmákban, és ez igaz a játékiparra is, ahol szintén komoly vitákat szül, hogy barát vagy ellenség az MI. Mindettől függetlenül persze akad olyan szakmabeli, aki szerint semmi gond nincs azzal, ha az algoritmusokra bízzuk a játékfejlesztés oroszlánrészét.  

Egy volt Rockstar Games dolgozó, Obbe Vermeij például úgy véli, botorság lenni veszni hagyni a technológiában rejlő lehetőségeket, különös tekintettel az animációra. Vermeij szerint a fejlesztőknek egész egyszerűen nagyobb teret kellene engedniük az MI-nek és a fizikának az animációk elkészítésében, ahelyett, hogy továbbra is foggal-körömmel ragaszkodnak a hagyományos, kézzel rajzolt technikákhoz – számolt be a Tech4Gamers.  A szakértő úgy véli, a játékfejlesztés jövőjét már a mesterséges intelligenciában kell keresni.

Bár Vermeij közvetlen információkkal nem rendelkezik a GTA VI kapcsán, az exfejlesztő azt állítja, hallott pletykákat azzal kapcsolatban, hogy a Rockstarnál használtak olyan technológiát a játékfejlesztés során, amelynek az MI-hez és az animációhoz van köze. Ennek kapcsán a lenyűgöző tengerparti jeleneteket említi a szakértő, hozzátéve, hogy véleménye szerint a Rockstar Games az a stúdió, amely képes lehet MI-forradalmat kirobbantani az iparágban.

Vermeij ugyanakkor azt is hozzátette, hogy valószínűleg sokan fognak majd csalódni a GTA VI-ban, mégpedig azért, mert szinte pontosan ugyanolyan lesz, mint a GTA V volt. Minden idők egyik legjobban várt játéka egyébként a tervek szerint 2025 őszén debütál majd, alább az igencsak hangulatosra sikeredett előzetest láthatjuk.

Kövess Minket!



Gamer szótár