Az új CS2 zenekészlettől még az ördög is táncra perdül

Az új CS2 zenekészlettől még az ördög is táncra perdül

A kísérleti folk / klubzenétől a nyugis melódiákon át a rockig mindenki talál magának valamit a Masterminds 2-ben.

Ritka mozgalmas napokon van túl a Valve, hiszen nem elég, hogy a hetet a snap tap és a jumpthrow bindok kitiltásával kezdték a fejlesztők, ma hajnalban még egy új zenekészletet is kiadtak. Sőt, ha úgy vesszük, a Masterminds 2 egy zenekészlet-készlet, hiszen nyolc előadó nyolc számáról van szó, amelyeket kifejezetten a Counter-Strike 2-höz készítettek el a művészek.

Austin Wintory száma az album talán legkísérletezősebb darabja, mert mint a címe is jelzi, ebben a Georgia állambeli folkzenétől kezdve a kelet-európai motívumokig mindennel találkozunk, miközben alapvetően mégiscsak klubzene szeretne lenni:

Ben Bromfield egy, az átlag zenekészletnél kellemesebb dallamot hozott össze, amit bár dúdolni kevesen fognak, legalább nem idegesíti annyira az embert, ha már huszadjára hallja. Ez a szempont egyébként több számban (Matt Levine - Agency, Tree Adams - Seventh Moon) is visszatérő gondolatnak tűnik ezúttal, ami üdvözlendő.

Devil's Paintbrush

Ha ki kellene emelni még egy számot a zenekészletből, akkor az a Tim Huling készítette Devil's Paintbrush lenne, ami a CS2-ben ritkábbnak számító rockos vonalat erősíti:

Ha kíváncsiak vagytok a többi számra is, akkor itt röviden belehallgathattok mindegyikbe. Sam Marshalltól a Clutch, illetve Daniel Sadowskitól a Dead Shot szintén jó eséllyel indulnak, hogy közönségkedvencek legyenek, bár ezek nem tűnnek ki annyira a tömegből. Dren McDonald Coffee! Kofe! Kahveh! című műve e téren sokkal jobban teljesít, cserében ettől a számtól le akartuk fejelni a monitort azonnal – ha ezt valaki lejátsza a szerón, instant kick.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár