Szuperszámítógépet épít Elon Musk, videón a gigantikus szerverterem

Szuperszámítógépet épít Elon Musk, videón a gigantikus szerverterem

A techmilliárdos új szuperszámítógéppel rukkolt elő, amely a Tesla texasi Gigafactory gyárában kapott helyet.

Bár Elon Musk kezdetben nem igazán volt oda a mesterséges intelligenciáért, idővel azért rájött, hogy ő sem akar kimaradni a legnagyobb technolgóiai őrületből, ezért 2023-ban nyilvánosságra hozta, hogy új, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalkozásba vágja a fejszéjét - így hozta létre az xAI-t. Most pedig lássanak csodát, egy új szuperszámítógépet is bejelentett a világ egyik leggazdagabb embere, amely a Tesla önvezető rendszereinek továbbfejlesztéséért felel majd.

A Cortex nevet viselő gépezetet a tervek szerint 50 ezer Nvidia H100 GPU hajtja majd - számolt be az Interesting Engineering. Musk úgy számol, hogy a Tesla szuperszámítógépe kezdetben 130 megawattot fog fogyasztani, azonban 500 megawattra is fel lehet majd skálázni. A Cortex méreteit mindenesetre jól mutatja, hogy a szuperklaszter miatt bővítésre volt szükség az Austin közelében található gyártóüzem főépületében.

Musk most videóban mutatta be az új szuperszámítógépet, amelynek elmondása szerint az a célja, hogy „valós mesterséges intelligencia megoldásokat” érjenek el vele. 

Nem ez ugyanakkor a milliárdos üzletember egyetlen ilyen típusú projektje. Musk a fentebb is említett mesterséges intelligencia startupján, az xAI-en keresztül is épít egy szuperszámítógépet, amellyel az X (leánykori nevén Twitter) chatbotját, a Grokot szeretné felturbózni. Ha összejön a dolog, a szóban forgó gép lehet a világ egyik legerősebb szuperszámítógépe, amely legalább 100 ezer NVIDIA H100-as GPU-ra támaszkodik – viszonyításként, ez mintegy ötszöröse a Grok 2.0 betanítására használt 20 ezer GPU-nak.

Bár ez szép és jó, tegyük hozzá azt is, hogy egy ilyen szuperszámítógépnek bizony dollármilliárdokba(!) kerül majd a megépítése. Egyébként a Dell és a Supermicro biztosítja majd az xAI-gép szervereit, amint azt Michael Dell, a számítógépes cég elnök-vezérigazgatója is megerősítette az X-en.

Fotó: Pixabay/Franganillo

Kövess Minket!


#ai

Gamer szótár


Gaming - 5+1 HUAWEI termék 2026-ra, amiket bűn lenne kihagyni

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak a HUAWEI termékek Európában, aminek nyilván köze van a kínai gyártó és a Google 2019-es válásának is, pedig ha szó nélkül elmész a HUAWEI mellett, akkor bizony sok remek eszköznek intesz búcsút.

Gaming - Ez az 5 játék fogyott a legjobban 2025-ben

A friss értékesítési adatok alapján – amely főkét az Egyesült Államokat érinti – úgy tűnik a DICE megcsinálta, és összerakták azt a videójátékot, amely mindössze néhány hét leforgása alatt év legkeresettebb címévé vált, olyan rekordot döntve, amire három éve nem volt példa.

Közvetítések