Nem a bohóc a legijesztőbb az AZ előzménysorozatának első kedvcsinálójában

Nem a bohóc a legijesztőbb az AZ előzménysorozatának első kedvcsinálójában

Stephen King AZ című regényének várva várt előzménye megkapta első teaser trailerét, amelyből gyorsan kiderül, hogy milyen elvetemült horrorra számíthatunk majd.

Az 1990-es első alkotás után 27 esztendőt kellett várni, hogy felújítsák az AZ (It) című filmet, azonban ez olyan jól sikerült, hogy két esztendővel később már meg is kaptuk az Az - Második fejezetet (It Chapter Two). Azóta újabb 5 év eltelt, de végre kiderült, hogy mivel örvendeztetnek majd meg minket az új szériával. A sztori a franchise névadó városában, a Maine állambeli Derryben játszódik – és ahogy azt a narrátortól is hallhatjuk:

„Ez nem Amerika - Ez Derry.”

Ez a fiktív település Stephen King műveinek egyik főszereplője. Bár Derry legjelentősebb bemutatása az AZ-ban történik meg, a város az 1981-es "A madár és az album" című novellában debütált. Az ezt követő években Derry számos mű elsődleges vagy részleges helyszínéül szolgált már, köztük az 1990-es Titkos ablak, titkos kert, az 1994-es Álmatlanság, az 1998-as Csontzsák, és a 2001-es Álomcsapda, hogy csak a legfontosabbakat említsük – bőven akadnak itt paranormális és vészjósló események tehát, amiből lehet meríteni. A városra több, mint két tucat másik King-műben és azok adaptációiban is utaltak már, szóval óriási népszerűségnek örvend, úgy tűnik nem véletlenül.

A Welcome to Derry-re az HBO egyébként saját produkciójaként tekint. Június végén az HBO és a Max tartalomszolgáltató vezérigazgatója, Casey Bloys beszélt már róla, és akkor két másik készülő sorozatról is lerántotta a leplet, amelyeket a Max exkluzívról HBO Originalsra neveztek át.

„Úgy éreztük, hogy el kell határolnunk egy HBO-sorozatot egy Max-sorozattól.” – mondta Bloys a márka váltásról.

Bár a Welcome to Derry-t övező részletek egyelőre gyéren ismertek, Emmanuel Osei-Kuffour rendező megígérte a közönségnek, hogy ez a felvonás is ugyanolyan borzalmas lesz, mint a Warner Bros. legutóbbi AZ-filmjei. Annak ellenére, hogy Bill Skarsgård által életre keltett Pennywise, a bohóc nem jelenik meg – legalábbis ebben a snittben –, ez a hat másodperces felvétel megadja az alaphangot egy olyan sorozathoz, amely nem biztos, hogy a gyengébbik nemnek való. Az ablakban mosolygó fiatal sráctól pedig valószínűleg sokaknak lesz majd rémálma, hiszen első ránézésre, még a bohóctól is elvetemültebb karakternek tűnik

Ezeket olvastad már?

A horrorsorozat kilenc epizódból fog állni, amikor valamikor 2025-ben érkezik a streamingszolgáltató kínálatába.

Kövess Minket!



Gamer szótár