Szexuális zaklatás és rossz bánásmód miatt perlik a YouTube legnagyobb sztárját és az Amazont

Szexuális zaklatás és rossz bánásmód miatt perlik a YouTube legnagyobb sztárját és az Amazont

MrBeast amerikai youtuber valóságshowjára már több panasz is érkezett, most viszont hivatalos útra terelték a dolgokat a reality résztvevői.

A Beast Games öt meg nem nevezett versenyzője csoportos keresetet nyújtott be hétfőn az amerikai YouTube-sztár, MrBeast és az Amazon ellen, arra hivatkozva, hogy a valóságshowban „krónikus rossz bánásmódnak” és szexuális zaklatásnak voltak kitéve – írja a Variety. A Beast Games nevű reality egy, amolyan inflluenszer vetélkedő, ahol 1000 versenyző mérte össze a tudását az 5 millió dolláros pénzdíj reményében.

A showt már korábban is érték súlyos vádak azzal kapcsolatban, hogy mostoha körülmények uralkodnak a forgatásokon, többek közt az orvosi ellátásra és az étkeztetésre is érkezett panasz, amit a műsor mögött álló MrBeast annyival rendezett el, hogy az időjárás és a CrowdStrike körüli botrány a ludas. Ennél most azonban jobb kifogásra lesz szüksége az influenszernek, ugyanis csoportos perben követelik, hogy az Amazon és a MrBeast cége rendezze minden résztvevő számára a ki nem fizetett béreket és költségeket, ezen felül pedig további kártérítésre is igényt tartanak.

A kereset szerint az Amazon, MrBeast produkciós cége és egy független produkciós cég, az Off One’s Base LLC a résztvevőknek nem fizette ki a minimálbért és a túlórákat, nem tett eleget a szexuális zaklatás elkerülése érdekében, miközben olyan körülményeket teremtettek, amelyekkel „érzelmi szorongásnak” tették ki a versenyzőket, többek közt megfelelő étkezési és pihenési időt sem biztosítottak, az alapvető higiéniai szükségeltekről már nem is beszélve.

Amellett, hogy több versenyző is kórházba került, sokan fizikai és lelki szövődményekről számoltak be, miközben krónikus rossz bánásmódban volt részük, a női versenyzőknek pedig ellenséges munkakörnyezettel kellett szembesülniük” – olvasható a keresetben.

Az egyik felperes – akit „5. versenyzőként” neveztek meg - elmondta, hogy MrBeast rajongó volt, ezért is jelentkezett a realitybe, és bár számított arra, hogy ez nagy kihívás lesz számára, arra a legvadabb álmaiban sem gondolt, hogy ennyire semmibe fogják majd nézni. Hozzátette: nőként még az ellenséges munkakörnyezettel is meg kellett küzdenie. 

Borítókép forrása: Zuffa LLC/Getty Images

 

Kövess Minket!



Gamer szótár