Tombol a br0vid Koppenhágában, az irányítók bojkottálják a BLAST versenyét

Tombol a br0vid Koppenhágában, az irányítók bojkottálják a BLAST versenyét

br0 és ruggah hirtelen betegek lettek az Astralis szerint, ezért nem játszhatnak a BLAST Premier Fall Finalön. Milyen kár, hogy ebből egy árva szó sem igaz.

Frissítés 20:20: A BLAST közleményében tudatta a rajongókkal és a játékosokkal, hogy a mai tiltakozások ellenére sem változtatja meg az eredeti döntését. Tehát cadiaN továbbra is játszhat az Astralis színeiben Koppenhágában, hiába nyilvánvaló, hogy a dán szervezetnek nincs szüksége vészhelyzeti cserére és csak kijátszák a szabályokat, hogy az aktuális keretük versenyezhessen az eredetileg nevezett helyett. A szervezők leginkább kiábrándító nyilatkozata az integritást tekintve az volt, hogy szerintük „továbbra sincs okuk megkérdőjelezni az Astralis állítását”, miközben br0, az eredetileg nevezett játékos az ügynöke szerint makk egészséges. A BLAST teljes közleményét ITT olvashatjátok.

Frissítés 19:00: Karrigan a médianapot követően eljutatott egy nyílt levelet a HLTV-hez, amit a BLAST Premier Fall Finalön játszó nyolc irányítóból heten írtak alá. Ebben azt kérik a szervezőktől az IGL-ek, hogy ne vegyék semmibe a verseny integritását, valamint ne hagyják, hogy a kifejezetten egészségügyi vészhelyzetek miatt alkotott csereszabályokat az Astralishoz hasonló módon lehessen kihasználni, mert ez elvesz ezeknek a problémáknak a komolyságából és káros lehet a jövőben más játékosokra nézve is. Karrigan, apEX, Snappi, Aleksib, Twistzz, Snax és chopper szerint ha ruggah egészsége engedi, akkor neki kell cadiaN helyett játszania a versenyen, és ha valamilyen büntetést kap az Astralis, akkor azt szeretnék, ha ennek összegét egy mentális egészséggel foglalkozó jótékony szervezetnek ajánlja fel a BLAST. A teljes közleményüket ITT olvashatjátok.

Az eredeti cikk:

Még nem telt el egy hét azóta, hogy az Astralis bejelentette, leigazolják cadiaNt br0 helyére, máris egy hatalmas dráma közepén találta magát a dán irányító. És nem, nem azért, mert újra együtt játszik a régi heroicos harcostársaival, stavnnal és jabbival. Pedig ez már önmagában meglepő fordulat volt, tekintve, hogy milyen a múltja cadiaNnek akár a játékosokkal, akár az új orgjával. De úgy tűnt, hogy mindenki elsimított mindent, most már csak a jövőre fókuszálnak. Igaz, az nem volt egyértelmű, hogy ez a közös jövő mikor indulhat el, mert az Astralis a régi felállást nevezte a BLAST Premier őszi fináléjára, cadiaN pedig nem sétálhatott be az ajtón csak úgy. Vagy mégis?

A BLAST szabályai igen egyértelműen fogalmaznak az ilyen esetekben, járt utána Luís Mira a HLTV-n megjelent riportjában. A verseny előtt legkésőbb három héttel korábban leadott csapatnévsort csak akkor lehet megbolygatni, ha nem csak a játékosok, a leadott beugrók sem képesek kitölteni az öt helyet a szerveren, mert hirtelen betegek lettek. Az Astralis esetében ez azt jelentette, hogy ha cadiaNt akarják játszatni, akkor br0 mellett a csapat edzőjének, ruggahnak is valamilyen orvosi problémával kellett jelentkeznie. És mit ad Isten, az Astralis szerint valahogyan pont betegek lettek mindketten. A szervezet ezt elmondta a BLASTnak, azok pedig egyetlen orvosi dokumentum látta nélkül benyelték az egész sztorit nekik úgy, hogy br0 ügynöke kiírta a Twitteren, hogy a játékosnak kutya baja sincs.

Miért fontos ez? Nos, a BLAST ennél sokkal egyértelműbb helyzetekben nem engedett más csapatoknak alkalmas beugrót találni a múltban, míg az Astralis – aminek tulajdonosa az egykoron a BLASTot is birtokló Nikolaj Nyholm – esetében most simán hagyták, hogy cadiaNnel induljanak, szembeköpve a riválisokat és a szabályokat egyaránt. Ráadásul ruggah ma menetrendszerűen feltűnt a BLAST médianapján a játékosok társaságában, hiába beteg és nem tud játszani hivatalosan. Szóval a szervezők és az Astralis csúfot űzött mindenből, ami szent a vetélytársak számára, ezért úgy döntött több irányító is, hogy nemes egyszerűséggel bojkottálni fogják a médianapot, ezzel visszaadva a kölcsönkenyeret.

Már az éjszaka folyamán jelentek meg posztok karrigantől, apEXtől, Twistzztől és Snappitól, amelyek az Astralis indoklását igyekeztek kifigurázni és arra utaltak, hogy nem mennek el a médianapra, mert ők is pont betegek lesznek akkor. Ma pedig kiderült, hogy tényleg komolyan gondolták ezt, ugyanis a csapattársaik kénytelenek voltak nélkülük részt venni a médianapon, sőt, a G2-s Snax és a NAVI-s Aleksib is csatlakozott a megmozduláshoz azóta. cadiaNt leszámítva egyetlen irányító jelent meg a fotózásokon, a spirites chopper, akit látszólag kihagytak a többiek ebből a bojkottból. De az is lehet, hogy ő már megkapta a br0vid elleni védőoltást addigra. (Tudniillik, br0 neve miatt br0vidnak csúfolja a közösség a BLASTon terjedő kamujárványt.)

A BLAST minderre reagálva azt ígérte, hogy felülvizsgálja az esetet. De egy nappal a verseny indulása előtt kicsi az esély rá, hogy köteleznék az Astralist cadiaN mellőzésére, illetve azon is meglepődnénk, ha egy komolyabb bűntetés vagy kizárás lenne a jutalom azért, mert hajlandóak lettek volna betegséget színlelni a kompetitív előnyért cserében. Tekintve, hogy a dráma miatt a BLAST lemondott egy olyan kerekasztal-beszélgetést is, ahol újságírók beszélgethettek volna cadiaNnel és akár erről is kérdezhették volna őt, alighanem az lesz a taktika, hogy a homokba dugják a fejüket. Mindenesetre is, kíváncsian várjuk, milyen hatást vált ki az irányítók bojkottja vagy lesz-e böjtje az Astralis évek óta határt nem ismerő gógyijának.

Borítókép: Michal Konkol, ESL FACEIT Group

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár