Nem csalás, nem ámítás, cadiaN és a stabbi-páros újra egy csapatban játszik

Nem csalás, nem ámítás, cadiaN és a stabbi-páros újra egy csapatban játszik

Ha cadiaN újra stavn és jabbi csapattársa lehet a történtek után, ráadásul az összes szervezet közül pont az Astralisban, akkor a pillangóhatás tényleg létezik.

cadiaNre igencsak rájárt a rúd az utóbbi bő egy évben. Minden a Heroic feloszlásával indult, amikor a szervezet váratlanul a kispadra tette a dán irányítót, hogy ezzel esélyt teremtsenek az Astralisba vágyó stavn és jabbi megtartására. Végül mindhárom játékos távozott a norvég orgtól: a hátbaszúrásnak ítélt lépés miatt kollektíven stabbinek nevezett páros mégiscsak az Astralisban kötött ki, hiába igyekezett a Heroic, míg cadiaN a Liquid sztárcsapatába igazolhatott. Az AWP-s és IGL szerepeket egyszerre betöltő dán azonban nem találta meg a számításait Amerikában, így ott is elveszítette a helyét a kezdőben fél év alatt.

Ezen a ponton úgy tűnt, hogy a 29 éves játékos karrierje derékba tört. A nyáron már a BLAST elemzői asztalánál láthattuk szakérteni cadiaNt, a top csapatok közül pedig nehéz lett volna egy olyat is mondani, ami szívesen adna egy esélyt neki. Főleg azután vált kérdésessé a tier 1-es folytatás a számára, hogy még az egyéni formáját sem találta a CS2-re váltás óta, a kirúgásai pedig mémmé váltak.

Többek között ezért is volt meglepő az a tegnapi bejelentés, miszerint pont az Astralis ad cadiaNnek egy újabb esélyt. Vagyis a csapat, ahol a dán Heroic felállást gyakorlatilag felrobbantó két egykori csapattársa is játszik. És akkor ugye arról még nem is beszéltünk, hogy az Astralis és a Heroic annak idején milyen kapcsolatot ápolt egymással mind a menedzsment, mind a játékosok szintjén.

Persze a legfontosabb kérdés cadiaN leigazolásának pillanatában az volt, hogy jabbi és stavn képesek lesznek-e együtt dolgozni vele a tavalyi eseményeket követően. Mivel a gyakorlatban még nyilván nem láthattuk őket játszani, ezt egyelőre nehéz megítélni. Ellenben cadiaN igyekezett megnyugtatni a nyilvánosságot, hogy elsimították az ügyet és készen állnak meghódítani a világot:

„Izgatott vagyok, hogy az Astralishoz igazoltam. Megértem, hogy néhányan ezt egy megosztó lépésnek tartják, figyelembe véve a múltamat a csapattal, az egykori rivalizálásunkat. [...] Tudom, hogy néhány rajongó úgy érzi, ellenséges a viszonyom az Astralisszal, de más csapatokkal és játékosokkal is volt hasonlóan ádáz rivalizálásom. [...] Mindannyiunknak izgalmas ez az újraegyesülés jabbival és stavnnal. Megbeszéltük a múlt kihívásait, és ma már egy lapon vagyunk. Még mindig éhezünk a sikerre, hogy azt a közös taktikai vízióval elérjük.”

cadiaN érkezése nem csak azért lesz érdekes, mert a múltban rossz kapcsolata volt akár az Astralisszal, akár a stabbi-párossal. A dán IGL ugyanis továbbra is csapatkapitány marad, vagyis device átadja ezt a szerepet neki és visszatér az egyszerű AWP-zéshez. Ez pedig nyilvánvalóan azt jelenti, hogy cadiaN ezúttal riflerként fog játszani, potenciálisan az ő miatta eltávolított br0 anchor szerepeiben. Remek kérdés, hogy a korábban inkább agresszív játékáról ismert irányító képes lesz-e egy stabilan multifraggelő, valamivel passzívabb riflerré avanzsálni, ha tényleg egy az egyben cserélik őt be br0 helyére. Bár az sem kizárható, hogy stavn és jabbi régi sikereinek kovácsosa nagyobb átalakításokat tervez.

Kellő távolságból nézve ezt az egész helyzetet, valószínűleg kevesen lettek volna tavaly, akik azt mondták volna, hogy az akkori Heroic ne nézett volna ki jobban egy akkora sztárral a fedélzeten, mind device. Bár amellett sem mehetünk el, hogy blameF kirúgása után a legendás dán AWP-s még úgy vágott neki az IGL szerepnek, hogy mostantól ez lesz az ő karrierje, erre fel fél év után feladta az egészet. Viszont azon túl, hogy rámutatunk erre a következetlenségre, nem szeretnénk ostorozni a döntésért sem az Astralist, sem device-t. Mármint elég ránézni az Astralis idei teljesítményére, hogy egyértelművé váljon, valaminek változnia kellett. És azzal, hogy most lépték meg a cserét, legalább lesz idejük a Sanghaj Majorig összeszedni magukat.

Talán azon lehetne még vitatkozni, hogy ha már úgy is rifler kellett, akkor miért nem jött szóba HooXi. Azonban a G2-tól menesztett irányító renoméja sem sokkal rózsásabb, érte sem bírkóznak a top csapatok. Dán körökben meg ki tudja, mennyire tartják őt alkalmasnak, ha stavn és jabbi inkább rendezte a vitájukat cadiaNnel, minthogy őt válasszák.

Az Astralis új felállása tehát:

Nicolai „⁠device⁠” Reedtz
Casper „⁠cadiaN⁠” Møller
Martin „⁠stavn⁠” Lund
Jakob „⁠jabbi⁠” Nygaard
Victor „⁠Staehr⁠” Staehr

Casper „⁠ruggah⁠” Due (edző)

Alexander „⁠br0⁠” Bro (kispadon)

Borítókép: Astralis

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár