Hogy micsoda? Michael Jackson is szerepelt volna a Penge 2-ben?

Hogy micsoda? Michael Jackson is szerepelt volna a Penge 2-ben?

Michael Jackson nagyon szeretett volna szerepet kapni a Penge 2-ben, ám ez végül nem jött neki össze.

A rajongók tűkön ülve várják, hogy befusson végre az új Blade, azaz a Penge, amire a tervek szerint 2025 őszén kerülhet majd sor, de ez esetben különösen igaz lehet a mondás, miszerint nyugtával dicsérjük a napot. Hivatalosan még 2019-ben jelentették be a projektet, azóta viszont annyi akadály gördült a film elé, hogy felsorolni is nehéz lenne – többek közt két rendezőt is elfogyasztott, valamint a forgatókönyvet is újra kellett írni. Egyszóval nem áll valami jól a tervezett reboot szénája, pedig minden bizonnyal egy igen masszív rajongótábor várja a Mahershala Ali főszereplésével készülő filmet, ami nem is csoda, hiszen a Penge-trilógia az eltelt évek alatt kultikus magasságokba emelkedett, és jelenleg is a legikonikusabb vámpíros filmek között tartják számon. 

Bár alapvetően a trilógia minden egyes darabja elnyerte a nézők tetszését, a többség véleménye szerint talán a Penge 2 sikerült a legjobban, amit Guillermo del Toro rendezett, aki erős atmoszférával és felejthetetlen jelenetekkel örvendeztette meg a rajongókat. Azzal semmi újat nem mondunk, hogy a félig ember, félig vámpír Pengét a második részben is Weasley Snipes formálta meg, de azt tudtad, hogy a „popzene királya", Michael Jackson is majdnem szerepelt a filmben? A zenei legenda legalábbis nagyon hajtott a szerepért.

A második részben Penge szövetséget köt Eli Damaskinos vámpírfőnökkel, miután kitör egy járvány, ami miatt a vámpírok olyan ősi, mutáns lényekké változnak, akik a sima vámpíroknál is sokkal jobban szomjazzák a vért, és nagyon fertőző a harapásuk. Penge és újdonsült szövetségesei egy vámpírok számára fenntartott klubban nyomoznak, amikor találkoznak a mutánsokkal, és kiderül számukra, hogy azok immunisak a legtöbb dologra, ami a vérszívókat megöli. És ezen a ponton jött volna képbe a tervezett Michael Jakson jelenet: Nyssa Damaskinos (Leonor Varela) a klubban szaglászik, amikor észrevesz egy magas, sötét és sovány vámpírt, aki a vértasakok között kutat, és akit a tervek szerint az énekes alakított volna. Bár a jelenet a történet szempontjából nem volt túl lényeges, végül nem Jackson kapta a szerepet, hanem egy cseh színész, a szóban forgó jelenetet pedig még ki is vágták a kész filmből. 

Az énekes egyébként nem csak szimplán benne akart lenni a Penge 2-ben, de még azt is tudta, milyen szerepben szeretne feltűnni. Weasley Snipes egy 2017-es interjújában árulta el, hogy Jackson Penge mellett akart volna harcolni a filmben. A színész először azt hitte, hogy az énekes csak viccel, ám végül világossá vált számára, hogy nagyon is komolyan gondolja, amit gondol.

 Borítókép forrása: New Line Cinema 

Kövess Minket!



Gamer szótár