Az új Dragon Ball Daima trailer nemcsak káprázatos, de tartogat néhány csavart is

Az új Dragon Ball Daima trailer nemcsak káprázatos, de tartogat néhány csavart is

Fény derülhetett arra, hogy ki állhat az új események hátterében, és egy szinte teljesen új helyszínt is bejárunk majd.

Már csak egy hónap van hátra a Dragon Ball Daima premierjéig, és ennek örömére – valamint a Dragon Ball 40 esztendős évfordulójára – kaptunk egy új, amolyan végső előzetest is. A korábbi trailerekhez hasonlóan most sem akartak sok mindent felfedni a közelgő történetből, így csak annyit tudunk meg ismét, hogy Goku új kalandra kénytelen indulni, miután ő és barátai gyermeki formát öltöttek. Ennek ellenére néhány újdonságot kiszúrhatunk a videóban, ami bizony a rajongókat is megdöbbentheti majd. Sokan egyébként a Super folytatását várták, de egyelőre csalódniuk kellett, így hát marad a várakozás továbbra is, de talán lehet adni egy esélyt a Daimanak is.

A szűk két perces felvétel tett néhány utalást a sztori előzményeire, miszerint egy titokzatos összeesküvés áldozatai lehetnek főhőseink. Nem marad más hátra, Gokunak és csapatának fel kell kerekednie, hogy alaposan elmerüljenek a Démonok Birodalmában. Ezt a helyszínt még soha nem láthattuk a videojátékokon és a Super Dragon Ball Heroeson kívül, így ez az első alkalom, hogy egy kanonikus Dragon Ball műben felfedezhetik hőseink, miután az 1990-es években a Majin Buu-sagában csak érintőlegesen említették.

Meglepő fordulat az is, hogy Goku és barátai mit sem veszítettek erejükből. A korábbi információk és előzetesek azt sugallták, hogy a gyermeki forma egyben erejük nagy részétől is megfosztja főszereplőinket. De persze ez nem igaz, egy meglepő csavarral adták a tudtunkra ugyanis, hogy Goku még mindig képes Super Saiyanná válni, így valószínűleg nem a finomkodás lesz a mérvadó az összecsapások során, mint azt az emberek egy része eddig gondolta. Az viszont simán elképzelhető, hogy a mini forma megakadályozza, hogy túl sokáig használják a teljes erejüket a Dragon Ball Daimában.

A Daima szabad fordításban Gonoszt jelent. Talán nem véletlen, hiszen a Legfelsőbb Kai fontos szereplője lesz a sorozatnak. Az első trailerben árgus szemekkel figyelte a Majin Buu-saga eseményeit, így mindig is volt egy elmélet, hogy a történet valahogyan kapcsolódik Babidihoz és Majin Buu-hoz, és most, hogy kiderült a Dragon Ball Daima a Démon Birodalomban játszódik, az előbb említett sagával való kapcsolata szinte biztosra vehető. Egy biztos, a kissé bugyuta külső ellenére fontos láncszeme lehet a franchise-nak az új széria, már csak azért is, mert teljes egészében Akira Toriyamának a karakterek dizánját és a forgatókönyvet. A hírek szerint 20 epizódot kapunk majd az október 11-én megjelenő évaddal – azt egyelőre nem tudni, hogy lesz-e több is belőle.

Ezeket olvastad már?

Borítókép forrása: ToeiAnimationjp Youtube csatorna

Kövess Minket!



Gamer szótár