25 éves az egyik legjobb pszichothriller: íme a Hatodik érzék sztárjai akkor és most

25 éves az egyik legjobb pszichothriller: íme a Hatodik érzék sztárjai akkor és most

„Néha azt hisszük, elveszett valami, pedig nem. Csak máshova került.”

25 évvel ezelőtt látott napvilágot a filmes történelem egyik legnagyobb hatású amerikai pszichothrillere, a Hatodik érzék.

Az 1999. augusztus 6-án bemutatott Hatodik érzék című film főszereplője Bruce Willis volt, aki Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichológust formálta meg, Haley Joel Osment pedig a páciensét, Cole Seart alakította. A stábban továbbá épp a szárnyaikat bontogató gyermekszínészek is helyet kaptak, mint például Mischa Barton, de az akkoriban A-listás sztárnak számító Donnie Wahlberg sem maradt ki belőle, illetve Toni Collette is megragadta a lehetőséget, nem véletlenül, hiszen nem sokkal később már a Broadwayn is bemutatkozhatott ennek a szerepnek köszönhetően.

Ezeket olvastad már?

A Die Harddal befutó Bruce Willisről talán kevesen gondolták volna, hogy az akciófilmeken túl egy ilyen thrillerben is megtalálhatja a számításait, de mint kiderült, elképesztően jól állt neki ez a karakter – sajnos azóta már visszavonult a színészettől, mert 2022 márciusában afáziával diagnosztizálták, de később az is nyilvánvalóvá vált, hogy a pontos kórkép frontotemporális demencia, amelynek a kommunikációval kapcsolatos nehézségek csak az egyik tünetét jelentik. A történet szerint egyébként egy gyermekpszichiáter bőrébe bújhatott, és megpróbál kezelni egy sebezhető kisfiút, aki állítása szerint látja a halottakat – valamint azt is, hogy milyen szörnyű módon érte el őket a vég.

Szinte azonnal klasszikussá vált, 25 évvel később pedig még mindig azt lehet mondani, hogy a reneszánszát éli, és még most is sokan az egyik legjobbnak tartják, ezért időről-időre újra megnézik. A film annyira magával ragadó volt a korában, hogy hetekkel az eredeti bemutatója után is a „Tudod már a titkot?” felirattal reklámozták. Ez volt 1999 második legnagyobb bevételt hozó alkotása a Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) mögött, miután 672 millió dollárt termelt a kasszáknál. Amikor aztán 2000-ben megjelent VHS-en és DVD-n, több mint 2,5 millió megvásárolt példányával az év legkelendőbb filmje lett. Alig három évvel később végre a televízióban is levetítették, és így a 2003-as esztendő harmadik legnézettebb produkciója vált belőle.

Ez volt M. Night Shyamalan harmadik műve rendezőként, előtte csak a Praying with Anger-t és a Nyitott szemmel című filmeket hozta tető alá, és akkor még kevesen hittek benne, hogy ekkora sikert arathat legújabb projektjével, melynek a forgatókönyvét is ő írta. A film egy újfajta "kísértetműfajt" is elindított, amiben a szellemek elsősorban nem ijesztgetnek, hanem az arra érzékeny emberek segítségével próbálnak kommunikálni, segítséget kérni vagy adni. Számos filmes, főleg tévés produkció készült ezután, amelyek ezt a történetvezetést vitték tovább, mint például A médium vagy a Szellemekkel suttogó.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez:


Bruce Willis, mint Dr. Malcolm Crowe

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár