Már megint magyar felhasználók bankkártyáiról vett le pénzt az Apple

Már megint magyar felhasználók bankkártyáiról vett le pénzt az Apple

A nyári esettel ellentétben most nem csak a magyar ügyfeleket érinti az Apple technikai hibája, hanem 20 ország kártyatulajdonosait.

Június végén sokakat megszivatott az Apple azzal, hogy kisebb-nagyobb összegeket vont le a számlájukról tévesen. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint kb. 780 ezer károsultja is lehetett ennek Magyarországon, tőlük összesen több mint 2 milliárd forintot vett el a cupertinói vállalat. A helyzetet persze pár napon belül megoldották a hazai bankokkal közreműködve, és azt leszámítva, hogy volt, akinek véletlenül 254 millió forintot utaltak vissza, ez egészen gördülékenyen végbement.

Ám tegnap az MNB arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az Apple már megint fizetési problémákat okoz. Mint közleményükben írta a jegybank, már „felvette a kapcsolatot a pénzforgalmi szolgáltatókkal és intézkedéseket kezdeményezett az ügyfelek védelmére.” A Magyar Bankszövetség külön reakciója szerint szeptember 30-án éjjel az Apple alkalmazásboltja, az App Store duplán foglalt le előfizetési havi díjakat egy technikai hiba miatt. A nyári esettel ellentétben most nem csak a magyar ügyfeleket érinti az Apple technikai hibája, hanem 20 ország kártyatulajdonosait, tehát ez most egy nemzetközi probléma.

Az MNB és a bankszövetség is igyekezett megnyugtatni a hazai ügyfeleket, hogy az előző esetből tanulva most felkészültebbek voltak a bankok:

Az érintett magyar kártyabirtokosok ennek kapcsán találkozhatnak fennálló előfizetéseikhez kapcsolódóan átmenetileg duplán befoglalt tételekkel, melyek pénzügyi rendezése azonban egyszer sem történt meg. A magyar bankok a nyári Apple technológiai hiba esetének tapasztalatait is beépítve - az MNB-vel szoros együttműködésben - nyomon követik a tételeket, és ellenőrzik, hogy tényleges terhelés - az Apple tájékoztatásával összhangban - csak egyszer történjen meg a számlán. Néhány nap múlva ügyfélként is javasolt visszaellenőrizni a számlatörténetben a fennálló szerződés szerinti összeg pontos teljesítését. Ha bármely eltérést tapasztalnak, jelezzék majd ezt a bank ügyfélszolgálatán.

Borítókép: Apple

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Gaming - 5+1 HUAWEI termék 2026-ra, amiket bűn lenne kihagyni

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak a HUAWEI termékek Európában, aminek nyilván köze van a kínai gyártó és a Google 2019-es válásának is, pedig ha szó nélkül elmész a HUAWEI mellett, akkor bizony sok remek eszköznek intesz búcsút.

Gaming - Ez az 5 játék fogyott a legjobban 2025-ben

A friss értékesítési adatok alapján – amely főkét az Egyesült Államokat érinti – úgy tűnik a DICE megcsinálta, és összerakták azt a videójátékot, amely mindössze néhány hét leforgása alatt év legkeresettebb címévé vált, olyan rekordot döntve, amire három éve nem volt példa.

Közvetítések