Október végén érkezik a HUNESZ ESTB+ Konferencia

Október végén érkezik a HUNESZ ESTB+ Konferencia

Idén sem marad el a HUNESZ edukációs konferenciája, október végén jön az ESTB+, díjtalan, de regisztrációhoz kötött részvétellel.

A rendezvény célja egy közös szakmai fórum létrehozása a hazai esport szakértők és a terület támogatói számára, különös tekintettel az edukációval kapcsolatos területekre. A konferencia kiváló lehetőséget biztosít a résztvevők számára, hogy megvitathassák a legsürgetőbb esporttal és oktatással kapcsolatos kérdéseket.

A Magyar Esport Szövetség célja, hogy lehetőséget nyújtsunk a résztvevők számára az esport és az oktatás fejlődésének, valamint szinergiájának előmozdítására tett erőfeszítések megvitatására. Reményeink szerint közös támogatásunkkal hozzájárulhatunk ezen terület jövőbeli fejlődéséhez.

Ezeket olvastad már?

A KONFERENCIA FŐBB TÉMAI

Történelem és fejlődés

A „Játéktermektől az Esport Olimpiáig” áttekintést nyújt az esport fejlődéséről, bemutatva annak történeti mérföldköveit a kezdetektől napjainkig
Majd az idei e-sport kutatási eredmények kerülnek fókuszba.

Tudományos és gyakorlati kérdések

A szekció foglalkozik az esport jogi kereteivel, a sporttudományi és táplálkozási kérdésekkel, a gazdasági hatásokkal, valamint a csapatmenedzsment és fenntarthatósági témákkal.

Oktatás és e-sport

Az esport szerepe az iskolai tanulási folyamatokban és annak lehetőségei a diákok készségfejlesztésében, különös tekintettel az alkalmazott digitális játékokra.

Szülői támogatás

Az esportoló fiatalok nevelése szülői szemmel, ahol a szülők támogatása és az egyensúly megteremtése a tanulás és versenyzés között kerül előtérbe.

KÖNYVBEMUTATÓ

A konferencia különleges pillanata lesz hazánk első, kifejezetten oktatásra, oktatási céllal készült tanulmánykötetének debütálása. Ebben a kiadványban olyan tudományterületek legnevesebb hazai szerzőinek munkái kaptak helyet, amelyek az e-sport szempontjából a legrelevánsabbak.

Workshopok

10:30  European Esports Grassroots Projekt - tapasztalatok, eredmények és tervek 

A European Grassroots Esport projekt keretén belül a HUNESZ pályázatot írt ki azon magánszemélyek, szervezetek és csoportosulások számára, akik e-sporthoz kapcsolódó, alulról szerveződő aktivitást kívántak megvalósítani 2024-ben. A pályázati támogatás teljes hozzáférést biztosított a szövetség tudásbázisához, és a szakmai bíráló bizottság november 22-ig várta a pályaműveket.

A pályázat győztese a HPCL (Hungarian Pro Clubs League) beszámolóját, valamint a projekt bemutatását, tapasztalatait és jövőbeni folytatásának lehetőségeit tárgyalja ki a workshop keretein belül. A projekt címe „Grassroots Aktivitás Tervezés és Fenntarthatóság”, és a támogatást az Erasmus+ Sport Cooperation Partnerships nyújtja. A projekt partnerei közé tartozik az ISCA (projektvezető pályázati szakértő), a DGI (Dánia), a H2O Esports Campus (Hollandia), a Magyar E-sport Szövetség (Magyarország), a play-eS-HanseSPIEL e. V (Németország) és a Viken Sport Region (Norvégia).

Programterv:

  • A projekt bemutatása: B. Szabó Edina, Katona Patrik
  • A projekt lebonyolítása szövetségi oldalról: Németh Beatrix. B. Szabó Edina
  • A győztes pályázat bemutatása, és a tapasztalatok megosztása: Zöldhegyi Gábor

13:30 Virtuális Valóság élmények - edukatív szemmel

VR workshop - HUNESZ Digitális Sport Szakág

A technológia fejlődésével a virtuális valóság eszközök a jelenlegi technológiai szinten szimulációval kiegészítve tényleges sport tevékenység végzését képesek segíteni, továbbá különleges környezetet biztosítanak, mely a tényleges tapasztalatszerzés által a felhasználó képességeit és készségeit fejleszti.

Az e-sport olimpia kapcsán a VR sport is szerephez jut, mely egy újonnan megjelenő platformon fizikai aktivitás mellett egy alapvetően videójáték programon keresztül ad lehetőséget a sportolóknak küzdeni a fair play szellemében. A workshop két aktuális témában kínál programot az érdeklődőknek, melyek közül az egyik  a VR sport. Az előadáson a klasszikus sportok és videójátékos készségek érintése révén mutat rá a VR sport milyen lehetőségeket is rejt magában.

A második előadás a VR edukációs felhasználási módjait, továbbá a HUNESZ VR élményprogramját mutatja be a workshopon résztvevőknek.

Programterv:

  • 13.30 – 13.55 VR sport az olimpián? Videójátékos és klasszikus sport készségek találkozása
    előadó: Halmos Máté (eSport Szombathely)
  • 13.55 – 14.20 VR eszközök az oktatásban? HUNESZ VR Élményprogram bemutatkozó
    előadó: Horváth Márk Alex (Royal Club KSE)
  • 14.20 – 15.00 Gyakorlati bemutató a résztvevők bevonásával

Az idei HUNESZ ESTB+ Konferenciának a Telekom Székház (Budapest, Könyves Kálmán krt. 36, 1097) ad otthont, október 29-én.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - Nem kell, hogy kihívás legyen a sarokcsiszolás!

Sarokcsiszoló és sarokcsiszoló között is hatalmas különbség van. Egyes szerszámok használata felér egy komolyabb edzéssel is, akkora kihívást jelent az irányítása, kezelése. Manapság azonban már nem kell, hogy izzasztó legyen a sarokcsiszolás, mivel minőségi gépeket is találhatunk a piacon.

Üzlet - Milyen telefont válasszunk sportoláshoz?

Sokan szeretnek sportolni, munka után eljárni egy edzőterembe, esetleg már reggel korán lefutni pár kilométert – akár kint a természetben is. Ez egy nagyon jó szokás, azonban mint mindenhova, az ilyen helyekre is magunkkal visszük a telefonunkat.

Üzlet - Ezekért a dolgokért megőrülnek a férfiak

Valószínűleg senki sem gondolná azt, hogy nemcsak a hölgyek, hanem az urak fejében is megannyi gondolat lejátszódik az együttlétek előtt, alatt és után. Rengeteg helyzet van, amit szeretnének kipróbálni, ha sok esetben nem lenne tabu a magánéletben az, hogy mit és hogyan csinálunk az ágyban.

Üzlet - Milyen egy jól összeállított LinkedIn profil?

A LinkedIn nem álláskereső portál és nem is közösségi média felület, közben meg mégis mindkettő egyszerre. Egy olyan platform, ahol szakmai kapcsolatok születhetnek, lehetőségeket találhatsz, és megmutathatod szakmai egyediségedet.