Újabb Switch emulátort ütött ki a nyeregből a Nintendo

Újabb Switch emulátort ütött ki a nyeregből a Nintendo

A Nintendo Switch emulátor egyik fejlesztője számolt be a szomorú hírről.

Idén egy emulátort már kivégzett a Nintendo, de most egy másikra is lecsapott a Mario mellett a seregnyi ügyvédjéről híres japán cég – írja a PC Gamer. A Ryujinx haláláról a hivatalos Discord szerverükön számoltak be az emulátor alkotói, miután a Nintendo állítólag megkereste a gdkchan nevű vezető fejlesztőt, hogy azonnal lője le a projektet és zárja be az erre felhúzott vállalkozását.

Alább a csapat egyik tagjának, riperiperinek az üzenetét olvashatjátok:

„Tegnap gdkchant megkereste a Nintendo azzal a követeléssel, hogy állítsa le a projektet, zárja be a szervezetet és távolítson el minden tulajdonában lévő elemet. Amíg azt vártuk, hogy elfogadja-e a feltételeket, addig a szervezetet már bezárta, így nyugodtan következtethetünk az ügy végeredményére. Ahelyett, hogy hagynánk benneteket pánikolni és spekulálni, úgy döntöttem, hogy írok egy rövid üzenetet lezárásképpen.

Ezek az én szavaim, nem szeretnék senki más helyett szólni, tartsátok ezt észben olvasás közben.

Köszönön mindenkinek, aki hozzájárult a kódhoz, a dokumentációhoz vagy jelentett valamilyen hibát a projekt során. Köszönöm mindannyiótoknak, hogy velünk tartottatok a fejlesztés alatt. Rengeteg hasznos dolgot tanultam a játékokról, amiket szeretek, egy új oldalát élvezhettem ezeknek egyedi körülmények között, és biztos vagyok benne, hogy nektek is hasonlóan különleges tapasztalataitok voltak. Továbbá hatalmas köszönettel tartozom a moderátor csapatunknak, akik néhány nehéz pillanatban is helytálltak és mindig megtalálták a módját ezek kezelésének.”

Az üzenettel egy időben a ryujinx.org letöltésre szolgáló oldaláról eltűntek a linkek, valamint a Github oldaluk is 404-es hibát dob, vagyis a továbbiakban hivatalos forrásból már nem letölthető a program. gdkchan azóta sem szólalt meg az ügyben, viszont riperiperi a PC Gamer szerint felfedte még azt is, hogy készült volna egy Ryujinx iOS port, ami „nagyon jól futott”, meg ennek egy androidos verziója, ami még egy kicsit távolabb állt a véglegestől. A fejlesztő szerint egyébként jellemző volt a munkájukra, hogy inkább lassan, megfontoltan jártak el és csak tökéletes dolgokat akartak kiadni a kezükből. Annyiból viszont nem értett egyet ezzel a szellemiséggel riperiperi, hogy így sok kisebb, de már kész fejlesztés sem jelenhetett meg, ami javított volna az emulátor felhasználói élményén.

Mivel a Ryujinx látszólag meghalt a Nintendo követelése után, aligha megy perre ez az ügy úgy, ahogyan korábban a Yuzu nevű emulátor esetében láthattuk. A Ryujinx fejlesztői alighanem tanultak a Tropic Haze esetéből, akik a The Legends of Zelda: Tears of the Kingdom illegális terjesztése miatt 2,4 millió dollárt kénytelenek fizetni egy peren kívüli megegyezés következtében a japánoknak.

Borítókép: Nintendo

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár