Hamarosan bárki tréningezheti a mesterséges intelligenciáját az X-felhasználók személyes adatain

Hamarosan bárki tréningezheti a mesterséges intelligenciáját az X-felhasználók személyes adatain

Módosult az adatvédelmi szabályzat, harmadik fél is okíthatja majd a mesterséges intelligenciáját az X-felhasználók bejegyzésein.

Nagyon úgy néz ki, hogy a közösségi média felhasználóknak gyakorlatilag fel kell készülniük arra, hogy a techcégek bármikor gondolhatnak egyet, és az adataikat, bejegyzéseiket elkezdik szépen felhasznállni a mesterséges intelligencia betanításához. Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy a Meta mesterséges intelligenciával működő funkciókon dolgozik, ám azok fejlesztéséhez, javításához szüksége van a felhasználók adataira is. A felhasználók elméletben maguk dönthetnek arról, hogy belemennek-e ebbe vagy sem: egészen pontosan egy űrlapot küldött szét a Meta, amelyben lehet tiltakozni ez ellen, azok azonban, akik nem veszik a fáradságot, és töltik ki az űrlapot, gyakorlatilag tálcán kínálják fel az adataikat a cég MI-jéhez. Öröm az ürömben, hogy az EU-ban élők, így a magyar felhasználók is mentesültek ez alól a dolog alól, legalábbis egy időre, ugyanis a Meta terve falakba ütközött, miután az ír adavédelmi hatóság a GDPR-re hivatkozva megvétózta a dolgot. 

A mesterséges intelligenciát az X (korábbi nevén Twitter) felhasználói sem úszták meg, ráadásul ők, ha lehet mondani, még rosszabbul járnak: Elon Musk nem csak a saját algoritmusait okítja a felhasználók bejegyzésein, de hamarosan harmadik félnek is felkínálja majd azokat. A TechCrunch szúrta ki, hogy az X adatvédelmi szabályzatában történt egy kis változás a szerdai napon, aminek eredményeképp a cég hamarosan harmadik félnek is átadhatja majd a X-felhasználók adatait, bejegyzéseit az AI-modellek képzésére, amennyiben a felhasználó ez ellen külön nem tiltakozik.

Júliusban már lehetett hallani arról, hogy Musk az általa alakított xAl cég Grok nevű chatbotját tréningezi az X-felhasználók adataival, ami kapcsán az ír adatvédelmi bizottság vizsgálatot indított a GDPR-ra hivatkozva, és szerencsére itt is a felhasználók javára dőlt a mérleg nyelve, vagyis Musk kénytelen volt lemondani az európai felhasználókról az MI képzése kapcsán. 

Más országok lakosai azonban már nem ilyen szerencsések. A frissített adatvédelmi szabályzat november 15-én lép majd életbe, feltehetően a felhasználóknak ezt követően lesz majd lehetőségük arra, hogy a tiltakozzanak (valószínűleg egy űrlap formájában) a személyes adataik ilyen formában történő felhasználása ellen. Az, hogy a X tálcán kínálja fel a felhasználók bejegyzéseit más cégek mesterséges intelligenciájának, jó lehetőség arra, hogy Elon Musk még jobban megszedje magát, de talán okkal bízhatunk abban, hogy az európai felhasználókat ezúttal is, mint korábban megvédi majd a GDPR. 

Borítókép forrása: Taylor Hill/Getty Images

Kövess Minket!


#ai

Gamer szótár